Az egyik házigazda, Olaszország már tovább is jutott a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon, miután Roberto Mancini szövetségi kapitány legénysége az A-csoportban a második mérkőzését is megnyerte: a nyitó fordulóban a törököket, most Svájcot verte meg. A 3–0-ra végződő mérkőzés hőse a duplázni tudó középpályás, Manuel Locatelli volt.
Ezzel vélhetően sok kritikus véleménye is megváltozhat, hiszen hamar kiderült, hogy az olasz válogatott Törökország elleni pazar teljesítménye nem a véletlen műve volt, hiszen Roberto Mancini csapata a svájciak ellen is az elejétől kezdve kézben tartotta a mérkőzést. Tehát, nem hiába tartják Olaszországot az idei kiírás „titkos” esélyesének.
A svájci háló már a 20. percben zörrent, amikor egy szögletnél Giorgio Chiellini lőtt a kapuba – pechjére a VAR kezezés miatt visszavonta a gólt. Néhány perccel később még nagyobb balszerencse érte a Juventus 36 éves védőjét, akinek ez volt az olasz rekordot jelentő 14. Európa-bajnoki mérkőzése. A csapatkapitány a combját fájlalva elhagyta a pályát, le kellett cserélni sérülés miatt.
A squadra azzurrát nem zökkentette ki Chiellini kiválása, szinte azonnal érvényes gólt szerzett. A 23 éves Manuel Locatelli ballal pazar indítást adott a jobb szélen Domenico Berardinak, aki az alapvonalról a kapu elé gurított, s nem más, mint Locatelli érkezett tökéletes ütemben (1–0).
A második félidőben hamar eldőlt a három pont sorsa: szép támadás végén Nicolo Barella oldalpassza után Locatelli a tizenhatos előteréből ballal a bal alsóba lőtt (2–0).
Zárásként Ciro Immobile fordulásból szépen lőtt a kapuba (3–0), beállítva a végeredményt, így Mancini együttese zsinórban a 29. meccsén (!) is veretlen marad, sőt a legutóbbi tíz találkozóján nem kapott gólt.
Wales is nyert
Vasárnap az olaszok utolsó csoportbeli ellenfele Wales lesz. A britek ezen a találkozón vívhatják ki a továbbjutást, hiszen szerda késő délután Aaron Ramsey és Connor Roberts góljával 2–0-ra legyőzte Törökországot Bakuban.
Habár mindkét találat a félidők végén jött, mégsem érdemtelen a két gólos walesi győzelem, Rob Page szövetségi kapitány legényei ugyanis fölényben játszottak.
Röviddel az első félidő előtt a csapatkapitány Gareth Bale pazar indítást adott a védők mögé beinduló Ramsey-nek, aki mellel szépen levette a labdát és a kapuba helyezte (0–1).
A törökök a szünet után Cengiz Ünder és Burak Yilmaz vezérletével valamelyest feljavultak, ám bő negyedóra elteltével Wales tizenegyeshez jutott, mivel Bale-t Zeki Celik buktatta a tizenhatos vonalán. Bale azonban borzasztóan rossz megoldással a kapu fölé lőtte a labdát.
A meccs végéhez közeledve nőtt a török nyomás, Danny Ward hatalmasat védett Merih Demiral fejese után, viszont a végeredményt a walesiek állították be: egy szöglet után Bale betört a tizenhatoson belülre, majd gólt rúgatott Connor Robertsszel (0–2).
A walesi csapat a 2016-os és a 2020-as Eb-n összesen immár öt mérkőzést nyert meg. A két torna alatt ennél több győzelme csak a franciáknak van (6).
A mostani sikerrel fél lábbal már továbbjutottak, hiszen három pont az előnyük Svájccal szemben. Az utolsó fordulóban Svájcnak akkor van esélyes a továbbjutáshoz, ha nagy különbséggel veri a törököket, míg az olaszok a brit együttesnek is ki kellene osztania legalább egy hármast.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ
A-csoport
Törökország – Wales 0–2 (0–1)
G.: Aaron Ramsey (43.), Connor Roberts (90+5.)
Olaszország – Svájc 3–0 (1–0)
G.: Manuel Locatelli 26., 52., Ciro Immobile 89.
1. Olaszország 2 2 0 0 6–0 6
2. Wales 2 1 1 0 3–1 4
3. Svájc 2 0 1 1 1–4 1
4. Törökország 2 0 0 2 0–5 0