Az új, csipes személyik legnagyobb hátránya, hogy csak hitelesített csipleolvasóval lehet belőle kinyerni adatokat, mintegy bankkártya-leolvasóként.
Ilyen leolvasókból a közhatóságok esetében is elég sok kellene, hiszen nem csak a polgármesteri hivatalokban lenne szükség rájuk, hanem rendőröknél, vagy a postahivatalokban, sőt még a vasúti kalauzoknál is.
Zseniális ötlet
Elég hosszadalmas és költséges lenne tehát több ezer e-személyi leolvasót beszerezni és szétteríteni, ezért inkább mobiltelefon-alkalmazással oldaná meg a dolgot a belügyminisztérium. A logika jó, hiszen okostelefonja ma már tíz emberből kilencnek van és takarékos megoldás is, mert így nem kell annyi csip-leolvasó terminált beszerezni, ott van az embereknél a telefon amúgy is...
Az alkalmazás máris telepíthető
Szeptember 29–től, hétfőtől elérhető az új elektronikus személyi igazolványból (CEI) a lakhelyre vonatkozó adatokat leolvasó alkalmazás - a RoCEIReader - jelentette be a belügyminisztérium.
A tárca közleménye szerint ez egy 'biztonságos' digitális eszköz, amely lehetővé teszi az elektronikus személyigazolvány-kártya adatainak gyors leolvasását, beleértve a csipen tárolt lakcímet is.
Az alkalmazás ingyen letölthető a Google Play eszköztárából, és hamarosan elérhetővé lesz az App Store-ban is.
'A hatóságok és a magánintézmények az alkalmazás segítségével gyorsan és biztonságosan ellenőrizhetik az ügyfél lakcímét, kiküszöbölve ezzel a bürokráciát és csökkentve a lakossági kérelmek feldolgozási idejét. A RoCEIReader megfelel a legmagasabb kiberbiztonsági szabványoknak, biztosítva a személyes adatok teljes körű védelmét' - magyarázata közleményében a belügyminisztérium.
Az alkalmazás csak az NFC (Near Field Communication) – rövid hatótávolságú, vezeték nélküli kommunikációs –, technológiával szerelt készülékeken működik.
Hírszerkesztő
(Fotó: facebook.com/PrefecturaIasi)