A magyar ember nem egy jó sakkfigura. A történelem folyamán nemzetünk nagyjai, akik ott szerepeltek a politika nagy sakktábláján, gyakran kerültek olyan kényszerhelyzetbe — függetlenül attól, hogy maguk tettek lépéseket vagy a nagy játékosok mozgatták őket —, ami később magyarázva egyesek szerint rossz lépés volt, mások szerint nem, mert bármilyen más döntés született volna, az ami az egyik szempontból megfelelt, rossz volt egy másik szemszögből nézve. Gondoljunk csak arra, amikor a török elől menekülve őseink belerohantak az osztrák csapdába, vagy a két világháború vége felé kialakult kényszerhelyzetre. Mondhatjuk ma már azt, hogy egyik vagy másik akkori vezető politikusunk rosszul döntött, de mai szemmel nézve csak találgatni lehet, hogy mi lett volna a legjobb döntés. Mert ki nem hitte, hogy az 1918. december 1-jén megfogalmazott gyulafehérvári határozat nem azt ígérte, hogy minden jó lesz a romániai magyarok számára? A III. fejezet első cikkelye szerint teljes szabadság illeti Erdély népeit. „Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni.” — írja a határozat. A 2. cikkely felekezeti egyenlőséget, önkormányzatot ígér. A 4. cikkely sajtó- és gyülekezési szabadságot hirdet. Kellett-e ennél szebb ígéret? Ígéret, amit sohasem tartottak be, de azóta újabb és újabb ígéretekkel halmozzák el a romániai magyarságot. A 4. cikkely arra szolgált és szolgál ma is, hogy Romániát jobb színben mutassa be és elterelje a figyelmet a nagy egyesülés után állandóan megjelenő veszélyekről. Be nem tartott ígéreteket tett a román hatalom 1989 decemberében is, és ígér most is, amikor folyamatban van az ország régiókra történő felosztása. A sakktáblán ott vannak most is képviselőink, léphetnek önként, de jogunk van mozgatni is őket, hiszen a mi felhatalmazásunkkal kerültek be a döntéshozatalba. A helyzet csak annyiban változott, hogy kisebbségbe kerültünk. A mi sakkfiguráink már maguktól nem léphetnek, nekünk pedig nincs annyi erőnk, hogy mozgassuk őket. A nagy lépéseket mindig mások teszik meg, a mi sakkfiguráink számára az a kérdés, hogy mikor, hova zárkóznak fel.

Elek György