Sárosi Melinda, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szeptembertől beinduló első osztályának tanítónője eddigi pályájáról, valamint a gyermekközpontú oktatás általa megfogalmazott módszereiről és azok gyakorlatba ültetéséről nyilatkozik.

— Hol kezdte pályafutását, és hogy jutott el a Kölcseyig?

— Túrterebesen születtem pedagóguscsaládban, tanulmányaimat a nagyváradi Tanítóképzőben végeztem, 1991-ben. A szatmárnémeti Lucian Blaga Általános Iskolába kaptam kinevezést, ahol tizennyolc évig dolgoztam. 2003-ban elvégeztem a Tanítóképző Főiskolát, angol szakkal. Az utóbbi három évben az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban tanítottam, szeptembertől versenyvizsgával kerültem a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, ahol a most beinduló első osztályt fogom tanítani.

— Ön volt az egyetlen, aki tízessel vizsgázott. Mit kell tudni ahhoz, hogy valaki a legnagyobb jegyet kapja?

— Ebben az évben a vizsgatétel-szerkezet azoknak kedvezett, akik tapasztalattal rendelkeznek, ugyanis a módszertan-elmélet alkalmazását követelték. Természetesen a jó jegy egy hosszas és kemény tanulás eredménye is.

— Mikor döntötte el, hogy tanítónő lesz?

— A szülők voltak azok, akik erre a pályára tereltek. Egy kicsi, zsenge tizennégy éves lány még nem igazán tudja, mi szeretne lenni. Számomra az is gondot okozott, hogy el kellett menni Nagyváradra, ugyanis nehéz volt elszakadni a szülőktől. Hamar megszerettem a szakmát, mivel jó tanáraim voltak, kiváló képzést kaptam, mind elméleti szinten, mind módszertanilag. A későbbiekben fel sem merült bennem, hogy más szakmát válasszak. Minden osztályomhoz nagyon ragaszkodtam, most pedig nagy kíváncsisággal várom, hogy mi lesz a Kölcseyben.

— Mi az, amit fontosnak tart útravalóul adni tanítványai számára?

— Elsősorban meg szeretném tanítani őket arra, hogy saját maguk szerezzék meg a tudást. Lejárt az az idő, amikor adatokkal és információkkal tömtük tele a gyerekek fejét. Inkább olyan eszközökkel próbálom őket felruházni, amivel ők maguk szerzik meg a tudást. Olyan készségeket kell bennük kialakítani, hogy önállóan tudják felfedezni és feldolgozni az információkat. A másik fontos dolog: megtanítani a gyerekeket arra, hogyan álljanak hozzá a feladatokhoz. Mindig arra biztatom a tanítványaimat, hogy ha nehéz feladatok előtt állnak, tegyenek meg mindent az akadályok legyőzése érdekében. Fontos az, hogy felelősségteljesen álljanak hozzá a dolgokhoz. Győződjenek meg arról, hogy a tudás érték, amit senkitől sem lehet elvenni.

Szülő, gyerek, pedagógus

— Ön mennyire tartja fontosnak, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a szülő, a gyerek és a pedagógus között?

— Nagyon fontos az, együttműködjön a szülő, a gyerek és a pedagógus. Én mindig tudatosan törekedtem arra, hogy a szülőkkel partnerkapcsolatban legyek, illetve, hogy világossá tegyem számukra, hogy nekem mi az elvem, mi az, amit megkövetelek, és mindig megpróbálok igazodni az otthon kapott nevelési módszerekhez. Eddig ez mindig megoldható volt, sikerült kijelölni egy közös útvonalat. Nagyon fontos az, hogy a szülő és a pedagógus közös véleményen legyen. Én a gyerekközpontúság híve vagyok, ami azt jelenti, hogy minden, ami az iskolában történik, az a gyerek köré épüljön: az ő képességeihez, az ő sajátosságaihoz, akár életkori, akár egyéni sajátosságaihoz, mert csak így lehet eredményeket elérni. Akkor, amikor adott egy gyermek a saját egyéni képességeivel, azt csak úgy tudom fejleszteni, ha nem egy általános módszert alkalmazok, hanem mindig az adott helyzetből indulok ki. Ez nem könnyű. Nem könnyű az, hogy a kívülről kapott tantervhez hozzáigazítsam a magam módszereit és a gyerek igényeit. Nem könnyű, de erről szól a gyerekközpontú oktatás, ami azt jelenti, hogy mindig nyitottnak kell lenni az újra, és mindig új dolgokat kell kipróbálni és bevezetni. Nagyon nagy hiba az, ha egy pedagógus azt mondja, hogy huszon-akárhány év tapasztalat után ő már mindent tud a szakmáról, ő már rutinból végzi a munkáját. A rutinosságnak megvannak a negatív következményei. A pedagógusnak nyitottnak, rugalmasnak kell lennie, ki kell próbálni az új dolgokat, keresni kell a leghatékonyabb módszereket, mert a gyerekek változnak, változnak a generációk, az a módszer, ami egyik generációnál működik, az a másiknál már nem. Hiába akarom én egy jól bevált módszerrel oktatni a következő generációt, lehet, hogy csődöt mondok vele.

— Mennyire lehet eltávolodni a kapott tantervtől?

— A már húsz éve elkezdett tanügyi reform egyre nagyobb szabadságot ad a pedagógusnak. Van egy kerettanterv, amelyben adottak az általános célkitűzések, illetve a követelmények, de az, hogy azt milyen tartalommal töltöm meg, milyen eszközöket alkalmazok, az már rám van bízva. Talán az az egyik titka annak, hogy szeretem ezt a szakmát, mert kiélhetem a kreativitásom. A jövőben sok iskolán kívüli tevékenység beindítását tervezem, szülőkkel és más iskolákkal. Az, ami jól fog működni, abból hagyományt teremtek. Az iskola szellemiségét akarom továbbvinni és megtartani. Nekem mindig szívügyem volt a nemzeti tudat fejlesztése. Azt akarom, hogy tanítványaim legyenek büszkék rá, hogy magyarok.

 Elek György