Nagykároly

Az interdiszciplinaritás nem szitokszó

2019.02.14 - 14:30

Dr. Hágó Attila Nándor régész szerda délelőtt formabontó előadást tartott a Nagykárolyi Elméleti Líceumban arról, miként is egészítik ki egymást a különféle tudományágak.

A 210 éve megszületett Charles Darwin emléke előtt tisztelegve Nagykárolyban is több formabontó előadást tartottak. A Nagykárolyi Elméleti Líceumban szerda délelőtt dr. Hágó Attila Nándor régész szólt kétosztálynyi diáknak arról, hogy a hivatásában miként használják fel a különféle reáltudományokat, így a fizikát, a kémiát stb.

A 9. D és a 12. B osztályközösségeket hívta meg a különleges tanórára Kiss Ildi kémia szakos tanár, s a kémialabor volt az alkalom helyszíne.

A régész elmondta, hogy a történettudománnyal foglalkozók egyre gyakrabban fordulnak egyéb tudományágak művelőihez. Az interdiszciplináris kutatások ugyanis kiegészítik az általuk feltártakat, segítenek például a meglelt tárgyak korának meghatározásában. Mint elmondta, középiskolásként is régésznek készült, s akkoriban úgy gondolta, hogy az úgynevezett reáltudományoknak vajmi kevés szerep jut a letűnt korok tanulmányozása közben. Ehhez képest a valóság az, hogy Nagykárolyban is egyre többször veszik igénybe más tudományok eredményeit. „Fontos megtudnunk, milyen nyomelemek vannak jelen a megtalált tárgyban. Lehet az kőeszköz vagy akár fémtárgy. Meg lehet azt állapítani, hogy honnan származik az adott nyersanyag. Például geológiailag a kő vagy az arany.” Elmondta azt is, hogy akár a fogzománcban is olyan kémiai elemeket lehet fellelni, amelyek tanulmányozása révén egy egész szűk földrajzi környezetet is be lehet határolni. Konkrét példákkal is szolgált: Stonehenge-nél két csontvázra bukkantak, és a fogzománcuk olyan anyagokat tartalmazott, amelyek alapján kijelenthető, hogy azok az egykori emberek tengerpart mentén éltek, azaz a körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építménytől jelentős távolságra. Más színes történetekkel is szolgált: például egy tömegsírban egy egész családra bukkantak régészek. Az interdiszciplináris vizsgálatok alapján kiderült, hogy a három gyermeknek azonos volt az édesanyja, ám a szintén a sírban lévő férfi csak kettőnek volt a vér szerinti apja.

 

Megyeri Tamás Róbert