A hatályos törvények értelmében tizenhat éves kortól lehet inasnak állni, illetve ilyen korú fiatalt lehet inasként alkalmazni, és be is kell jelenteni az inasfoglalkoztatás megtörténtét, tájékoztatta lapunkat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM).
A megüresedett állásokról is értesíteni kell a szatmárnémeti Ion Ghica utcai ügynökséget, s meg lehet jelölni, ha valamelyik állásba inasok jelentkezését is elfogadja a cég.
Az inasalkalmazás szabályai ugyanazok, mint az általános alkalmazásoké, egyedüli kivétel, hogy az inaskodási szerződést meghatározott időre köti a két fél. Az inasnak ugyanúgy meg kell felelnie a munkahelyén, és be kell tartania a szerződésben foglaltakat, mint ahogy például a munkaadó sem alkalmazhatja őt kisebb fizetéssel, mint az aktuális minimálbér.