A világ sorsának alakulása mindig attól függ, hogyan alakul a népek, a nemzetek, a nagyobb vagy kisebb közösségek, ezeken belül az egyének sorsa. Minden ember folyton a jövőt tervezi, sokszor megfeledkezve arról, hogy a jövő a múlttól és a jelentől függ. Az emberek mégis a jövőt tervezik, mintha a holnap lenne a minden, az „ígéret földje”, amit mindig keresni, kutatni kell, amiért sok mindenről le kell mondani, plusz terheket vállalni, tanulni és dolgozni, elkerülni azt, ami szép és jó azért, hogy majd egyszer szebb és jobb legyen. Be kell látni, hogy sok a furcsaság az életünkben. A gyerekkortól napjainkig nem volt minden az igazi, nem volt minden tökéletes, még átlagos sem. Egy ideig hiányzott a gyerekkori élmény, mert olyanok voltak a körülmények, később szinte minden adott volt, de már nem tudtunk élni a lehetőségekkel, nem voltunk felkészülve a változásokra — mint a legtöbb ember —, azt hittük, hogy majd holnap. Terveztük a holnapot, míg rá nem jöttünk, hogy nem csak a gyerekkor múlt el hiába, múlóban van az ifjúság is, mert azzal, ami van, nem elégszünk meg, az „ígéret földje” pedig még nagyon távol van, de az sem kizárt, hogy valahol észrevétlenül elmaradt mögöttünk. A legtöbb ember egzisztenciát szeretne, hogy legyen valaki. Mindenki vágyik kisebb-nagyobb sikerre, de ez sem jön magától, ezért le kell mondani sok mindenről, épp azokról a dolgokról, amik annak a kornak a szépségei, amit titokban, de az is lehet, hogy nyilvánosan beismerve irigyelünk másoktól, s nem értjük, hogy ha számukra ez adott, számunkra miért nem, míg egyszer rádöbbenünk, hogy élhettünk volna úgy is, hogy lépést tartsunk a változásokkal, de nem tettük, mert a jövőt terveztük, nem az volt a cél, hogy megéljük a jelent. Sokan terveznek családot (társat, gyermeket), olyat, mint a filmekben, nem mint a környezetükben élők. De mindezt csak holnap, mert előbb kell diploma, ház, autó, szabadság, függetlenség, élni is kellene, utazni, úgy, mint azt nagyon sokan teszik. Tervezünk, újratervezünk, azt remélve, egyszer eljön a holnap. Lehet, hogy eljött, de mindig egy másik, sohasem az, amire vágyunk. Vannak, akik idős korukban is még mindig a holnapot tervezik. Bepótolnák mindazt, ami kimaradt az életükből, kipróbálnak mindent, amit addig nem tartottak fontosnak. Úgy érzik, még sokra vihetik, hiszen már bölcsebbek, látják, hogy mire képesek. Sokra vihetik gyermekeikben, unokáikban vagy akár egyedül is, mert a holnap még előttük van, és mindig előttük marad, míg az, ami elmúlt a várakozással, a holnapra való készüléssel, örökre mögöttük marad.

Elek György