Szatmárnémeti

Az ifjúsági csoportvezetők kiértékelték a nyári táborokat

2013.09.11 - 11:00

Az egyházmegyei ifjúsági csoportvezetőket várták szeptember első hétvégéjén a nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központba, hogy együtt tekintsenek vissza a nyári gyermek- és ifjúsági táborokra, értékeljék ki a történteket, osszák meg tapasztalataikat.

Péntektől vasárnapig beszámolók, fotós visszatekintők, kiértékelők mellett jutott idő a vidámságra és a játékra is — hiszen a találkozót az egyházmegyei Ifjúsági Iroda jutalomként is szánta fiatal segítőtársainak, nyári erőfeszítéseikért. Szombaton ugyanakkor csatlakoztak a Ferenc pápa által meghirdetett böjti- és imanaphoz: imáikban, szentségimádásukkal és szentmisében is a békét kérték.

A július 22. és augusztus 16. között zajlott gyermek- és ifjúsági táborok kapcsán elmondták, ezek idén is sikeresnek bizonyultak, mely nem csak a számokban mutatkozik meg — több mint kétszáz gyerek töltött egy-egy hetet táborokban —, sokkal fontosabbak a lelki eredmények: a csoportvezetők közötti jó együttműködés, hiszen az együtt töltött idő igazi közösséggé kovácsolta őket; a részt vevő gyerekek nemcsak a játékból vették ki szívesen a részüket, hanem örömmel vettek részt az imaalkalmakon, őszintén megnyílva beszéltek a feldolgozott keresztény témákról; mindannyian erősödtek a hitükben; a jó példa felmutatása jóleső felelősségérzettel töltötte el a csoportvezetőket; az újak bátorítást kaptak a plébániai tevékenységekhez, az otthoni tanúságtételhez. Ez utóbbit a kiértékelő hétvége is igyekezett erősíteni, hiszen külön programpontban beszéltek a plébániai ifjúsági munkáról — többen bemutatták, hogyan szerveznek sikeres játéknapokat, filmesteket, tematikus napokat az ifjúságnak plébániájukon.

A csoportvezetők egymásnak is visszajelezhettek a nyári tevékenységüket illetően, de előre is tekintettek, hiszen hamarosan — szeptember 21-re — egyházmegyei ifjúsági találkozót szerveznek, valamint ősztől további plébániai és egyházmegyei tevékenységekbe kapcsolódhatnak be.