A szatmárhegyi idősek otthonában is megünnepelték az Idősek Világnapját.
Október 1-jét az ENSZ 1991-ben nyilvánította az Idősek Világnapjává azzal a céllal, hogy a társadalom és közvetlen környezetük is jobban figyeljen rájuk, gondjaikra, ők pedig mindezért cserében az évtizedek alatt felhalmozott élettapasztalataikkal legyenek a fiatalabbak segítségére. A Szatmár Megyei Tanács és a fennhatósága alatt működő Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) szervezésében szombaton 11 órai kezdettel a szatmárhegyi idősek otthonában ünnepi műsorral köszöntötték a szépkorúakat.
A központ vezetője, Mihaela Suteu lapunknak elmondta, hogy Szatmárhegyen most már harmadik éve szerveznek valamilyen ünnepséget az Idősek Világnapja alkalmából. Az idei azért is volt különleges, mert megszentelték annak a fából faragott keresztnek a helyét, amely hamarosan az otthon udvarát fogja díszíteni.
A szombati összejövetel Cristian Boloş ortodox lelkész imájával és rövid igehirdetésével kezdődött, majd Mariana Dragoş, a Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője mondott beszédet, amelyben biztosította a bentlakó szépkorúakat, hogy soha nem lesznek egyedül, hiszen ebben az otthonban mindig lesz aki gondjukat viselje és odafigyeljen rájuk.
Ezt követően a Szatmári Nyugdíjasok Egyesülete Armonia együttesének zenés-verses produkciója következett Livia Haidu nyugalmazott tanárnő vezetésével, majd a Harag György Társulat részéről Nagy Orbán és Méhes Katalin színművészek nyújtották át szórakoztató műsorcsokrukat az ünnepelteknek. Végül a szervezők tortával köszöntötték az időseket.
Bajnai Botond