Szatmárnémeti

Az időseket köszöntötték

2014.10.03 - 11:02

Az Idősek Világnapját ünnepelték a szatmárnémeti Reménység Központban, megköszönve az idős embereknek mindazt, amit a társadalomért tettek életük során.

 

Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal azért gyűlnek össze a Reménység Központban, hogy hálával, tisztelettel és szeretettel forduljanak az idősek felé, akik a munkában eltöltött hosszú évek után közöttük töltik a jól megérdemelt nyugdíjas éveket.

A hétköznapi tennivalók mellett ugyanis hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledkezzünk róla: törődéssel tartozunk az idősek felé, pedig a figyelem kijárna minden nap, és nem is csak családi szinten. Az Idősek Világnapja kiváló alkalmat ad, hogy felülvizsgáljuk időseink irányába tanúsított, néha bizony elmaradozó gondoskodásunkat — fejtették ki lapunknak a központ munkatársai, az ünnepség szervezői.

Az idei rendezvényt csütörtökön délelőtt szervezték meg a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által támogatott központban, ahol nem kevesebb, mint 80 idős hölgy és úr gyűlt össze. Az ünnep elmaradhatatlan része volt a hangulatos műsor, amelynek keretében versek és énekek hangzottak el. Nem maradt el a születésnapos klubtagok köszöntése sem: szeptember végén és ebben a hónapban a legidősebb hölgytagot, a 91 éves Fűzi Emíliát és a legidősebb urat, a 92 éves Sorbán Józsefet üdvözölték a központ munkatársai.

 

Bumbuluţ Krisztina