Nagykároly

Az Idősek Napját ünnepelték a nagykárolyi reformátusok is

2013.10.17 - 10:29

A Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség két évvel ezelőtt megnyílt Iidős-napközije számos közösségi rendezvény helyszíne, a gyülekezet tagjai heti rendszerességgel ülnek össze, szerdán éppen az Idősek Napját tartották, hogy a gyülekezet aktív, idősebb korosztályhoz tartozó tagjait megünnepeljék, megvendégeljék. Több mint negyven személy vett részt az alkalmon, melynek a közös beszélgetéseken kívül a közös vallás, az egymás iránti tisztelet és szeretet is összekötő eleme volt. Az esemény során előadással kedveskedett a jelenlévőknek a nagykárolyi költő, Kádár Ferenc, az alkalom különlegesebbé tétele Tukacs József lelkipásztor érdeme volt. Immár két esztendeje használják az egykori imatermet a Belvárosi Egyházközség gyülekezeti tagjai. Amint azt Tukacs Irénkétől, a lelkészi iroda vezetőjétől megtudtuk, novemberben lesz a második évfordulója annak, hogy befejeződött annak az uniós projektnek a kivitelezése, melynek eredménye ez a szép épület, amely az Idősek Napközi Otthona nevet kapta. Az idősebbek mellett a fiatalok is használják a termet. Míg a nyugdíjasok hét közben „csigázni” járnak, addig az IKE-tagok, a konfirmáció előtt állók, valamint az énekkar is itt próbál, de a presbiterek is összeülnek itt. Tukacs Irénke kiemelte, hogy a fontosabb ünnepeket és a gyülekezeti tagok születésnapját is megünneplik, de szerveztek már több közös kirándulást is. „A szeretet és a hit, ezek azok a kapcsok, melyek összekötnek minket most, és remélhetőleg ez a későbbiekben sem változik” — hangsúlyozta.