Sport

Az idény végén búcsúzik Wenger

2018.04.20 - 13:08

Az angol labdarúgó élvonalbeli Arsenal pénteken közleményben jelentette be, hogy az együttest 1996 óta irányító 68 éves Arsene Wenger az idény végeztével lemond menedzseri posztjáról.

„Alapos gondolkodás és a klubbal való egyeztetés után úgy érzem, ez a megfelelő idő arra, hogy a szezon végeztével lemondjak — idézi az Arsenal honlapja Wengert. — Minden Arsenal-szimpatizánsnak üzenem, tartsák tiszteletben a klub értékeit! Örökké szeretni és támogatni fogom az Arsenalt.”

Wenger 1996. szeptember 22-én lett az Arsenal menedzsere. A mostanival együtt 22 szezonon át irányította a londoni alakulatot, amely érkezésével Anglia egyik meghatározó klubjává nőtte ki magát – írja a nemzetisport.hu. Wenger három bajnoki címet, valamint hét FA-kupát és hét angol Szuperkupát nyert a csapattal. Ő az egyetlen menedzser a Premier League-ben, aki veretlenül végzett az első helyen: a 2003–2004-es idényben az Arsenal egyszer sem kapott ki a PL-ben.

Kinevezését követően a 2016–2017-es idényig – amikor ötödik lett – rendre legalább a negyedik helyen végzett csapatával a bajnokságban. A három aranyérem mellett hat ezüst- és öt bronzérem áll Wenger neve mellett. Ebben a szezonban 33 fordulót követően az Európa Liga-indulást jelentő 6. helyen áll.

Nemzetközi kupát viszont soha nem sikerült nyerni, pedig kétszer is közel járt hozzá: 2000-ben a Galatasaray tizenegyesekkel volt jobb Wenger gárdájánál az UEFA Kupa-döntőben, 2006-ban a Bajnokok Ligája fináléjában bár az Arsenal emberhátrányban vezetést szerzett az FC Barcelona ellen, 2–1-re kikapott. Az „ágyúsok” a jövő héten az Európa Liga elődöntőjében az Atlético Madriddal mérkőznek meg.

A Strasbourgból származó tréner az angol élvonal történetének második leghosszabb ideig egy csapatnál regnáló menedzsere a Manchester United legendás alakja és egyben Wenger legnagyobb riválisa, a 2013-ban visszavonult Sir Alex Ferguson után. A skót szakember csaknem 27 éven át dolgozott az MU élén.

Wenger eddig 823 mérkőzésen dirigálta az Arsenalt a PL-ben, ebből 473 találkozót megnyert, s 151-et elvesztett (199 döntetlen mellett). A francia edző tavaly két évvel meghosszabbította szerződését.

Stan Kroenke, az Arsenal többségi tulajdonosa az alábbi sorokkal búcsúzott a klublegendától: „Ez a legnehezebb napunk valaha. Arsene filozófiája volt az egyik fő ok, amiért részesedést vásároltunk az Arsenalban. Utánozhatatlan, amit elért. Örökké hálásak leszünk neki.”

A klub közleményében az áll, az idény végéig Arsene Wenger irányítja a csapatot, s igyekszik minél előbb megtalálni a megfelelő utódot.