Az idei esztendő ünnepi időszakába lépve lassan számot adunk az elmúlt hónapokról. Azt látjuk, hogy a 2020-as év más lett, mint amilyennek az elején elterveztük. Azt, hogy ez a másság mit hozott mindennapjainkba, lelki világunkba, mindannyian másként éljük meg, de fontos, hogy az öröm ünnepén valóban elhiggyük, hogy Megváltó születik, ezért nem szabad félnünk, csüggednünk. Az új esztendő is változásokkal teli lesz, mely változásokat meg kell tudjuk élni, a pszichénk fel kell tudja dolgozni őket. Minden korosztály számára mást jelentett a változás a 2020-as évben, de talán az egyedül élőket viselte meg leginkább, hisz ők magányukban egész nap a problémáikról, az elmúlásról elmélkedtek. Tóth Klára pszichológussal arról beszélgettünk, hogy milyen módon tudjuk megélni az ünnepet, számot adni az elmúlt évünkről, és pozitívan tekinteni az új esztendőre. 

— Visszatekintve milyen volt az idei év? Mennyire nyomta rá a bélyegét az emberek hangulatára, mindennapjaira a kialakult járványügyi helyzet?
— Úgy érzem, ez az év a változások éve volt. A változás az egyik legnehezebb dolog, amivel az emberek szembesülni tudnak. A komfortzónájukból kilépve változás történik, mely munkával is jár. Ha visszagondolok az év elejére és arra, mi történt, amikor a világjárvány híre elterjedt, akkor azt látom, hogy a kezdeti sokkhatás és a most mi történik velünk kérdés után mindenki ledöbbent, és ellenállást tanúsított. Már ekkor, a kezdeti sokkhatás után tudatosult bennünk, hogy ez az év teljesen más lesz, mint a többi. Amikor szembesültünk a korlátozásokkal, akkor már tényszerűvé vált, hogy ez élesben megy, és innen már nem igazán lehet egyénileg felháborodni, kitáncolni, hanem kollektív szinten vagy világszinten lesznek megszorító intézkedések, korlátozások, nem csak egy kis városban vagy megyében. Ami érdekes volt, az az, hogyan viszonyultak az emberek a korlátozásokhoz, a mozgási szabadságuk és a döntéseik feletti korlátozáshoz, mert ugye a demokráciát mindenki másképp értelmezte, de így egyénileg most élesben is megéltük. Azon is túlléptünk, hogy nem olyan a húsvétunk, nem olyan az oktatásunk, nem olyan a munkamódszerünk, mint amit az évek során megszoktunk, lemondtunk a nyaralásokról, és valamilyen szinten úgy érzem, hogy most karácsonyhoz, év végéhez közeledve arra már mindenki számított, hogy a karácsony is más lesz. A karácsonykor is érvényben levő megszorításoknak már nincs ugyanolyan sokkhatásuk, mint az év elején, húsvétkor. Mostanra valahogy berendezkedtünk erre a szintre, hogy ez lesz, és valamit kezdenünk kell ezzel a helyzettel.
Másrészről úgy érzem, azok a személyek, akik eddig valamilyen tudatosságot vittek az életükbe, hogy kontroll alatt tartották, volt időmenedzsmentjük, volt egy rendszer az életükben, sokkal könnyebben alkalmazkodtak a bevezetett intézkedésekhez, mint azok, akik megszokták, hogy bármikor azt tehetnek, amit akarnak. A mi generációnk könnyebben alkalmazkodott a megszorításokhoz, mint az utánunk következő. Minél nagyobb ellenállást igyekeztek tanúsítani, annál inkább rájöttek, hogy erőkidobás. Mert ugye vannak dolgok, amiket befolyásolhatunk, de vannak, amik tőlünk független tényezők, s ezekre nincs ráhatásunk. És ha ezt a kettőt így mérlegre tesszük, a páciensek között és a környezetemben élők között is, ez volt az egyik legnagyobb tudatosítás, hogy mi fölött van kontrollom nekem ebben a szituációban. 

— Mi az a probléma, ami a legjobban kihangsúlyozódik így, az év végéhez közeledve?
— Ezt a tematikát korcsoportokra osztanám: a gyerekekre, az aktív munkaerőre, a fiatal felnőttekre és a szépkorúakra. Mindenkinél másfajta tényezőt emelnék ki: a fiataloknál, a gyerekeknél az elszigetelődést, azt, hogy nem találkozhatnak társaikkal, nem mehetnek iskolába, nem szocializálódhatnak; az aktív munkaerőnél nagyon nehezen ment az újfajta munkatempóra való átállás, főleg, ha eddig nem használták a technikai eszközöket; aztán a szépkorúaknál az elmagányosodás még inkább elmélyült. Akik egyedül voltak, elmagányosodva, családtagok nélkül, szinte belebetegedtek a kialakult helyzetbe. Konkrét eseteket láttam, amikor abszolút olyan szintű egészségromlás ment végbe, amit el sem tudtunk addig képzelni. Ez azért történhetett, mert egyedül volt, és gondolatai csak a félelmein jártak és az elmúláson, hogy nincs miért itt maradni a földi világban.

— És mit jelent, mit kellene jelentsen a járványhelyzet közepette a ma embere számára a karácsony?
— A mostani járványhelyzet azért is különleges, mert az emberek pszichés immunrendszere kritikus mértékben meggyengült. Ugyan másként fogunk ünnepelni, de bízom abban, hogy a történtek hatására elindul egy tudatosabb hozzáállás az életünk alakítását illetően, hogy a „szociális távolságtartás” helyett az ünnepi időszakban is inkább a „fizikai távolságtartás” és az „érzelmi közelség” közötti különbségek letisztulnak számunkra.
Nyilvánvaló, hogy a korlátozások most országhatárokon is átnyúlnak, és nem minden külföldön élő tud hazalátogatni családjához, ahogy eddig tette, de a technikának köszönhetően azt látom, hogy ez nem okoz gondot annak, aki tudja használni ezen készülékeket. Úgy érzem, hogy erre az ünnepi időszakra lehet másképp készülni, hogy a rossz közepette azért meg lehet látni a jót, a betlehemi csillagot, mert minden helyzetből van kiút.
Tény, hogy nehezebben lehet elcsendesedni és lélekben felkészülni a karácsonyra ebben a rohanó világban, azonban minden ünnep lehetőség arra, hogy kilépve a rohanó hétköznapokból megálljunk, és magunkkal, a szeretteinkkel foglalkozzunk. A lényeg, hogy megéljük a karácsonyi örömhírt, amely 2020-ban különösen időszerű: „ne féljetek!” Úgy érzem, hogy erre az évre különösen jellemző az az ige, hogy „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz, mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában”.
Nagyban befolyásolja ezt a kérdést, hogy milyen lélekkel állunk ehhez az ünnepi időszakhoz. A karácsonyi csodát elő kell készíteni, meg kell valósítani. Ha lélekben is úgy állunk hozzá, hogy ezúttal ünnepet, a saját karácsonyi történetünket, mesénket hozzuk létre, talán nem lesz annyira megterhelő, fárasztó az ünnepi időszak. Jelenleg olyan világban élünk, amelyben a félelem több szinten próbál fölénk kerekedni, félelem az életünkkel, az egészségünkkel, a holnapunkkal, a jövőnkkel kapcsolatban. Úgy vélem, még ilyen körülmények között is lehet örömet hirdetni, az idei karácsonyi üzenetnek annak kellene lennie, hogy ne féljünk. Bármilyen módon is, de történjen meg az ünnep megélése, ne illanjon el mellőlünk úgy az ünnep, hogy észre sem vesszük!

— Karácsony után ugye a szilveszter is más lesz. Erre hogy lehet készülni?
— Azt kell megvizsgálni, milyen az én hozzáállásom a lemondással szemben. Azok, akik nem tudnak lenyugodni, és családi körben, akár kettesben, hármasban egy pezsgőt bontani, és megköszönni, hogy ebben az esztendőben ott voltunk egymásnak, fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy miért nem tudnak valamiről lemondani. Miért nem tudnak lemondani a bulizásról, miért nem tudnak lemondani a társaságról? Az embereknek a lemondáshoz való hozzáállásuk egyszerűen egy másfajta nézőpont. Gondoljanak ugye arra, hogy hányszor nem tudtak elmenni bulizni, mert egy sima megfázásuk volt, vagy éppen más jellegű problémáik voltak, és akkor nem hőbörögtek, hanem egyszerűen otthon ültek. És hány alkalom volt még az életük során, amikor nem mentek el önfeledten bulizni? Ugye naptárilag ez egy új esztendő lesz, de hiszem azt, hogy most sokkal fontosabb lenne otthon, nyugodtan megbeszélni, átnézni a 2020-as évet, hogy mi az, amit mi egyénileg és kollektív szinten tanultunk egymástól, mint azon bánkódni, hogy most nem bulizhatunk. Tegyük ezt abban a reményben, hogy majd amikor mentálisan, lelkileg is túl leszünk ezen, akkor lehet ismét találkozni, és lehet ismét koccintani és szórakozni.

— Mit hozhat az új esztendő?
— Többen kérdezték már ezt tőlem, de nincs nálam a bölcsek köve, jóslatokba nem bocsátkozom, azonban én hiszem azt, hogy az új esztendő újfajta változásokat fog hozni, úgy érzem, hogy alapvető változások lesznek, nemcsak technológiai, technikai szempontból, hanem az emberi kapcsolatok területén is. Sajnos azt látom, hogy az egész helyzet leginkább abban fog lecsapódni, ahogyan egymáshoz viszonyulunk. A szociális távolság nem azt jelenti, hogy mi emberileg, érzelmileg eltávolodunk egymástól. Attól, hogy hordom a maszkot és tartom a távolságot, még lehetek közel hozzád, még érezhetem a telefonhívás alkalmával is azt, hogy közel vagyok hozzád, hogy nem feledkezem meg érdeklődni rólad, hanem másfajta kapcsolatot tartunk. Akik igazán elszenvedői ennek az egész helyzetnek, amint már említettem, azok az időseink, és aztán ott vannak az egészségügyi dolgozók is. Rajtuk látni fogjuk a túlterheltség miatt a poszttraumás stresszt. Ha nem is mindenkin fognak jelentkezni a depresszió tünetei, de az izolált munka miatti túlterheltség okán az egészségügyi dolgozókra nézve biztos lesz negatív vetülete a járványnak. A diákok esetén is kezdem már látni, mit jelent az, hogy újra találkozni, alkalmazkodni a másfajta tanulási módszerekhez.
Előreláthatólag rengeteg változás lesz a jövő esztendőben is. A kérdés az, hogyan tud az emberi psziché alkalmazkodni ehhez, mert én úgy vélem, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy az emberi psziché nem úgy lett alkotva, hogy ennyi hirtelen változást ilyen gyorsan fel tudjon dolgozni. Most nincs időnk feldolgozni a gyors történéseket, és az emberi pszichének igenis szüksége van időre a feldolgozáshoz. Úgy látom, 2021 abszolút a változások éve lesz, a kérdés csak az, hogy egyéni szinten mi mennyire akarunk belemenni a változásokba úgy, hogy fel is dolgozzuk ezeket a dolgokat úgy, hogy közben ne sérüljön a pszichénk.

Sógor Beáta