Szatmár megye

Az év első 3 hónapjában Peténél akadt fent a legtöbb lopott autó

(Fotók: politiadefrontiera.ro)
2024.04.24 - 13:27
Az év első három hónapjában összesen 77 olyan járműre bukkantak a határátkelőkön az ellenőrzések során, amelyek lopottként voltak nyilvántartva a nemzetközi adatbázisokban - derül ki a Román Határrendészet beszámolójából. Ez 26%-al haladja meg az előző év ugyanezen időszakában jegyzett lopott autók számát.

Az adatok szerint a járművek közül 60 személygépkocsi, 7 kamion, 5 kisbusz, négy utánfutó, egy pedig motorkerékpár volt. A legtöbb lopott járművet a magyar-román határon, Szatmár megyében Peténél, illetve  Bihar megyében, Borsnál találták, ugyanakkor több jármű akadt fenn az ellenőrzéskor a Bulgáriával közös határátkelőknél is, a Giugiu, Calafat átkelőknél, illetve a Moldovai hátárátkelőnél is, az Albiţa határátkelőnél.

hirek/2024/aprilis/lopottauto2.jpeg

A határőrök minden esetben büntetőeljárást kezdeményeztek, amelynek idejére a járműveket is lefoglalták. Ugyanakkor közölték azt is, hogy a legtöbb érintett személy bolgár, moldáv, szerb, lengyel, román, magyar és ukrán állampolgár volt. 

A beszámoló szerint a legtöbb, határátkelő lefoglalt, lopott járművet Romániában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Lengyelországban és Svájcban tulajdonítják el, a túlnyomó részük pedig közép- illetve luxuskategóriás jármű.

hirek/2024/aprilis/lopottauto3.jpg

A sofőrök az esetek többségében azt vallották, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a jármű lopott, "jóhiszemű vásárlóknak" vallották magukat, ám előfordult az is, hogy elismerték, pénzt ajánlottak nekik azért, hogy a járművet behozzák az országba, ám nem volt tudomásuk arról, hogy a jármű körözés alatt áll, mint lopott tulajdon.

Szilágyi Kinga

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!