Belföld

Az Európai Szabad Szövetség teljes jogú tagjává fogadták az EMNP-t

2016.04.03 - 12:29

Az autonómia és regionalizmus iránt elkötelezett európai pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjává fogadták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) az EFA pénteken és szombaton tartott korzikai közgyűlésén - közölte szombaton az EMNP sajtóirodája.

 

A Franciaországhoz tartozó Korzika sziget fővárosában, Ajaccióban tartott közgyűlésen Szilágyi Zsolt elnök képviselte az EMNP-t.

Günther Dauwen, a párt igazgatója elmondta: hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak az EMNP-vel és annak védnökével, Tőkés Lászlóval. Francois Alfonsi EFA-elnök arról biztosította a kongresszust, hogy az elnökség támogatja a tavaly társult tagságot nyert EMNP teljes jogú tagságát.

Szilágyi Zsolt a szavazást követő felszólalásában megköszönte a bizalmat és arról beszélt, hogy Európa hatékonyabb és élhetőbb lesz, ha a nemzeti régiók, őshonos közösségek kiharcolják szabadságukat, és a döntések közelebb kerülnek az emberekhez.

Újságírói kérdésre kijelentette: a bukaresti hatalom provokálja az autonómia erdélyi híveit. "A Székely Szabadság Napján részt vevő magyarok ellen alkalmazott represszív büntetések provokatívak és a félelem légkörét akarják visszahozni. (.) Mindent el fogunk követni, hogy a megfélemlítés eszközeként alkalmazott büntetéseket visszavonják. Ha kell, nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet" - idézte az EMNP közleménye Szilágyi Zsoltot.

A közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg Katalónia jelenlegi helyzetéről az EFA Youth ifjúsági szervezet működéséről, valamint a párt háttér kutató intézménye, a Centre Maurits Copieters részéről. Ez utóbbinak a kongresszussal párhuzamosan folyó munkálatain Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte az erdélyi szervezetet.