Belföld

Az Európai Bizottság is reagált a Btk. módosítására

2017.02.01 - 16:16

Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában.

Leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását. Úgy fogalmazott: "a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos" az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.

Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesznek a jövőbeli jelentésekre is - húzta alá a bizottsági elnök.

Románia számára azért is fontos a CVM lezárása, mert több uniós tagállam ettől tette függővé felvételét a schengeni térségbe. Az eredeti menetrend szerint Romániának 2011-ben kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli övezethez.