A Bajnokok Ligája két elődöntője után a második számú európai labdarúgó kupasorozatban, az Európa Ligában is megrendezik a kiírás utolsó előtti felvonásának az első meccseit: az Arsenal az Atlético Madridot fogadja, míg Marseille-ben az Olympique a Salzburg ellenfele lesz.
Az Arsenal és az Atlético még sohasem vívott egymással tétmérkőzést. Az is érdekes, hogy az „ágyúsok” eddig egyszer játszottak európai kupaelődöntőt spanyol csapattal: a BL 2005–2006-os kiírásában a Villarrealt búcsúztatva jutottak tovább. Igaz, az Atléticonak is vannak kellemes emlékei egy angol csapattal vívótt kontinentális tétmeccsről: a 2010-es EL-elődöntőben a Liverpool elleni győzelemmel jutott be a végső sikert hozó fináléba
A Marseille és a Salzburg viszont már ismeri egymást. Nekik egészen közeli közös emlékeik vannak, hiszen az EL csoportkörében társak voltak: Salzburgban az osztrákok 1–0-ra nyertek, Marseille-ben gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Az egyenes kieséses szakaszban viszont a francia klubok megnyerték a legutóbbi 11 olyan európai kupamérkőzésüket, amelyben osztrák csapat volt az ellenfelük.
Az sem mellékes, hogy ebben a párharcban két gólerős csapat mérkőzik meg: a Marseille 21 gólt szerzett hazai pályán az idei európai idényben, ezzel vezeti az összesített európai rangsort. A Salzburg játékosai viszont 33-szor találtak az ellenfelek kapujába a kontinentális kupaszezonban, ez összesítésben a második helyre jó a Liverpool mögött.
Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés, 22.05 óra
Olympique Marseille – Red Bull Salzburg (Look Tv, Telekom Sport 2)
Arsenal – Atlético Madrid (RTL II, Pro X, Look Plus, Telekom Sport 1)