Az eurázsiai jégtakaró olvadása 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan — derítették ki norvég kutatók, akik a jégtakaró földtörténeti negyedidőszakos visszahúzódását modellezték.

Az eurázsiai jégtakaró, amely legnagyobb kiterjedésekor, mintegy 23 ezer éve Európában a mai London–Köln–Krakkó–Kijev vonalig, valamint az Alpok és a Kárpátok vonaláig húzódott, mintegy 6,5 millió négyzetkilométeres területet borított, a jég vastagsága pedig elérte a kétezer métert. Az észak felől többször előrenyomuló, majd visszahúzódó jég mintegy 20 méterrel csökkentette a tengerszintet előrenyomulásakor. Amikor elolvadt és visszahúzódott, súlyos áradásokat idézett elő a kontinensen, drámai mértékű tengerszint-emelkedést okozott, a kontinens megafolyóit eltérítette.

A jégtakaró visszahúzódásáról és annak hatásairól készített új modellt a Quaternary Science Reviews folyóiratban tették közzé az norvégiai Arktisz Egyetem északi-sarki szénhidrogén-, környezet- és klímakutató központjának tudósai.

„Modellkísérleteink kimutatták, hogy 15–13 ezer éve az eurázsiai jégtakaró évi 750 köbkilométer jeget vesztett el. Az olvadás csúcspontján egy rövid időre évi háromezer köbkilométert” — idézte Henry Pattont, a tanulmány vezető szerzőjét az Eurekalert tudományos hírportál.

„Amikor a jégolvadás nagyon felgyorsult — ez a folyamat 400–500 éven át tartott —, az eurázsiai jégtakaró olvadása mintegy 2,5 méterrel növelte globálisan a tengerszintet” — tette hozzá.

„Ez tízszer akkora, mint a jég jelenlegi olvadásának mértéke Grönlandon és az Antarktiszon”, és előfutára annak, ami jelenleg a grönlandi jégmezőkkel történik — tette hozzá Alun Hubbard glaciológus professzor, a tanulmány társszerzője. Az eurázsiai jégmező olvadásának egyik drámai hatása volt a hatalmas Manche folyam kialakulása. Ennek a megafolyó-hálózatnak a vízgyűjtő területébe tartozott a Visztula, az Elba, a Rajna és a Temze, valamint a jégtakaró olvadt vize az Atlanti-óceán északi térségéig.

Ez az óriási kiterjedésű vízgyűjtő terület azt jelentette, hogy a megafolyam hatalmas mennyiségű vizet vitt közvetlenül az Atlanti-óceán északi részébe, ami elég volt ahhoz, hogy módosítsa a Golf-áramlatot, a térség klímájának egyik alakítóját.