Belföld

Az EU országai közül Románia gazdasága bővült a legnagyobb mértékben a tavalyi negyedik negyedévben

2021.02.16 - 16:31

Az Eurostat szerint az euróövezetben átlagban 0,6%-kal, az Európai Unióban 0,4%-kal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) 2020 utolsó negyedévében a harmadikhoz képest. A visszaesés a tagállamok által a világjárvány terjedésének fékezésére hozott korlátozó intézkedésekkel magyarázható. A tavalyi harmadik negyedévben egyébként az euróövezeti GDP 12,4 százalékkal, az EU hazai összterméke pedig 11,5 százalékkal nőtt, miután a második negyedévben előbbi 11,7 százalékos, utóbbi 11,4 százalékos visszaesést jegyzett.

Az előző három hónaphoz mérten a legnagyobb negyedéves növekedést Románia érte el a tavalyi negyedik negyedévben (5,3%), aztán Bulgária (2,1%) és Ciprus (1,4%) következik a sorban. A legjelentősebb visszaesést Ausztria (mínusz 4,3%), Olaszország (mínusz 2%) és Franciaország (mínusz 1,3%) könyvelhette el.

A 2020-ra vonatkozó előzetes becslések szerint szezonális kiigazítással 6,8 százalékkal csökkent az euróövezet bruttó hazai terméke, míg az Európai Unióban 6,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az Európai Bizottság novemberben közzétett őszi előrejelzésében az Európai Unió gazdaságának 7,4 százalékos zsugorodását valószínűsítette 2020-ra, amelyet aztán 2021-ben 4,1 százalékos, 2022-ben pedig 3 százalékos bővülés követ. Az euróövezet gazdasága a 2020-ra várható 7,8 százalékos visszaesést követően 2021-ben 4,2 százalékkal, 2022-ben pedig 3 százalékkal nő - állt még a jelentésben.

Éves összevetésben az Európai Unió valamennyi tagállamában visszaesést jegyeztek 2020 utolsó negyedévében. Az euróövezetben 5 százalékkal, az Európai Unióban 4,8 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye 2019 utolsó három hónapjához mérten. Az előző negyedévben 4,3, illetve 4,2 százalékos visszaesést regisztráltak.

Éves összevetésben a spanyol gazdaság teljesítménye csökkent a legnagyobb mértékben (mínusz 9,1%), ezt Ausztria (mínusz 7,8%) és Olaszország (mínusz 6,6%) követi. Románia gazdasága 1,7 százalékkal esett vissza a tavalyi negyedik negyedévben 2019 ugyanezen időszakához képest, miután a július-szeptemberi időszakban 5,6 százalékkal csökkent.

Kedden közölte gyorsjelentését az Országos Statisztikai Intézet (INS) is. Ennek értelmében tavaly 3,9 százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye. A negyedik negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,7 százalékkal esett vissza a GDP 2019 utolsó három hónapjához mérten, ez előző negyedévhez viszonyítva azonban 5,3 százalékos bővülést jegyeztek.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Már az ötödik hónapja csökkent a német ipari termelés

Októberben a vártnál gyengébben alakult és már az ötödik egymást követő hónapban csökkent az előző havihoz képest a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Belföld

Ciucă: a kormány továbbra is támogatja a járvány utáni gazdasági fellendülést

A kormány konkrét intézkedésekkel továbbra is támogatni fogja a járvány utáni gazdasági fellendülést - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken, a Romanian Business Leaders (RBL) tagjaival tartott pénteki munkamegbeszélésen.
Külföld

Eurostat: az uniós tagállamok közül Bulgáriában, Lettországban és Romániában a legalacsonyabb a minimálbér

Az Európai Unió (EU) 13 tagállamában nem érte el az 1000 eurót a minimálbér 2022. január 1-jén, két tagállamban kevéssel 1000 euró fölött volt, további hat országban pedig meghaladta az 1500 eurót - derül ki EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki adataiból.