Az erdei fakitermelő egységekre és a faanyag szállítását végző cégekre egyaránt kiterjedő, egész éves ellenőrzési akciót indít 2021-ben a Szatmár Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM), melynek keretében a munkaviszonyra és a munkahelyi biztonsági előírások betartására, a munkavédelmi ruházat és eszközök viselésére figyelnek majd, derül ki az ITM szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből. Az erdészeti ágazatban és fakitermelési munkapontokon végzett tevékenységek során a munkavállalók gyakran kedvezőtlen munkakörnyezettel, nehéz munkakörülményekkel szembesülnek, a biztonsági előírások betartásának elmulasztása pedig halálos vagy nagyon súlyos következményekkel járó baleseteket okozhat, fogalmaz Cristian-Iosif Sasu, az ITM igazgatója. Országos viszonylatban a munkabalesetek dinamikáját tekintve a 2017 és 2020 közötti időszakban ezen tevékenységi területen nagyon sok munkabaleset történt, s megfigyelhető, hogy évről évre nőtt a számuk. Az említett időszakban országosan több mint 310 munkabaleset történt, ezek közül 53 halálos kimenetelű volt. Ugyanezen időszakban az erdészeti tevékenységek során megyénkben egy munkabaleset történt, mely időszakos munkaképtelenséggel járt.
Az ellenőrzési akciók célja többek között azoknak a negatív társadalmi és gazdasági következményeknek a csökkentése, amelyek abból fakadnak, hogy az erdészeti tevékenységet folytató vállalkozók nem tartják és tartatják be a jogszabályi előírásokat, de ugyanez érvényes a faanyagszállítási tevékenységet végzőkre is. Az országos akció célja az, hogy a munkáltatók és a munkavállalók is betartsák a munkavédelemmel és -biztonsággal kapcsolatos rendelkezéseket, valamint tegyenek meg minden szükséges intézkedést a munkahelyi balesetek megelőzése érdekében.
A megfogalmazott célok között szerepel továbbá a munkabiztonság és egészségvédelem területén tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése. Az átfogó ellenőrzési akció az idei év első és utolsó trimeszterében zajlik majd, tájékoztat az ITM.
Sógor Beáta
Fotó: pexels.com