„A szellemi csoportosulások között talán egész Európában a legösszefogóbb és legegyetemesebb kisebbségi alakulat, amely egyszer hivatva lesz arra, hogy a kisebbségi irodalmak tisztán művészi, pacifista eszméit bevigye az európai köztudatba” 

Kuncz Aladár 1929–ben vetette papírra fentebbi gondolatát, mindössze három évvel azt követően, hogy 1926 júliusában báró Kemény János, gróf Bánffy Miklóssal közösen meghívta marosvécsi kastélyába az erdélyi magyar írók és költők „krémjét” — a megnevezés nem túlzó, hiszen Kós Károlytól és Áprily Lajostól kezdve Berde Márián, Tompa Lászlón át Tamási Áronig, Tabéry Gézáig, Reményik Sándorig terjedt a 28 fős vendéglista. Ezen az első ülésen megtárgyalták az erdélyi irodalmi élet helyzetét s írói munkaközösség alapítását határozták el Erdélyi Helikon néven — amely a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi élet egyik legjelentősebb szellemi műhelyévé vált, s amelynek összefogó jelszava az erdélyi gondolat vagy másként a transzilvanizmus lett.

Nem mellesleg a helikoni közösség vécsi találkozásainak napirendjén rendszeresen szerepelt a szabad kritikai szellem, az irodalmon kívüli szempontoktól mentes kritikai hang kialakítása, a román és erdélyi német irodalom megismertetése, a román és szász írók egyesületeivel, folyóirataival való kapcsolatteremtés (több találkozóra meghívót kaptak a román és szász írók képviselői is), a romániai magyar színjátszás ügyének támogatása, a hazai drámatermés ösztönzése és e művek színpadra segítése, az erdélyi tudományos élet támogatása, az írók külföldi tanulmányútjainak elősegítése, írói segélyek, díjak kiosztása, diákok irodalomtörténeti versenyeinek szorgalmazása. Ő hirdetett pályázatot az összefoglaló magyar irodalomtörténet megírására — a 100 000 lejes díjat Szerb Antal nyerte el A magyar irodalom története remekművével.

Mindezeknek egyfajta keresztmetszete volt a masorvécsi kastélyban pénteken kezdődött háromnapos megemlékezéssorozat, amelynek célja, a főhajtáson túl, az volt, hogy felidézze a rangos mozgalomnak a szellemiségét, a helikoni találkozók hangulatát, ezzel együtt pedig teret adjon a kortárs hangoknak is előadások, művészeti programok és közösségi események által.

A programkínálat ínyencnek is nevezhető, hiszen felcsendültek Teleki Ádám és Bánffy Miklós szerzeményei, amelyeket marosvécsi írótalálkozók elmaradhatatlan, felbecsülhetetlen támogatást nyújtó alakjának, Szilvássy Carolának írtak; a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművészei tartottak felolvasószínházat; négy kiállítás (Helikoni Asszonyok, Erdélyi Helikon – Hitel tablókiállítás, Olosz Lajos emlékezete,
Helikon körei) négy különböző nézőpontból mutatta be az Erdélyi Helikon örökségét, felidézve azokat az embereket, közösségeket és eszméket is, amelyek száz éve meghatározzák az erdélyi magyar kulturális életet. Emellett számtalan koncert, filmvetítés tette még változatosabbá a találkozót.

A jubileumi rendezvény kiemelt szakmai programjaként Dávid Gyula irodalomtörténész tartott plenáris előadást az Erdélyi Helikon százéves örökségéről — a Helikon közösségének megszületése, működése és máig ható jelentősége olyan összefüggésekben tárult a hallgatóság elé, amelyek segítenek jobban megérteni e kivételes irodalmi műhely szerepét.

Ugyanakkor a Helikon 100 egyik legmeghatóbb programja az Erdélyi Helikon leszármazottainak kerekasztal-beszélgetése volt, amelyen a hajdani helikoni szerzők családtagjai osztották meg emlékeiket, családi történeteiket és azokat a személyes örökségeket, amelyek generációkon át őrizték az Erdélyi Helikon szellemiségét. A beszélgetés különleges alkalmat teremtett arra, hogy az irodalomtörténet mögött megelevenedjenek az emberi sorsok is — és egyfajta, mondjuk úgy: igazolás is, hiszen száz év távlatából nemcsak az alkotók művei, hanem családjaik emlékezete is bizonyítja: a Helikon öröksége ma is élő közösségi érték.

Nagyobb mecénást nem ismert az erdélyi kultúrhistória

A centenárium keretében avatták fel Marosvécs község központjában báró Kemény János mellszobrát is. Szőke József szobrászművész alkotásának leleplezésén Ördög Ferenc községi polgármester köszönetet mondott a Kemény családnak, amiért a XX. század derekán államosított, majd a román államtól több mint egy évtizede visszaperelt ingatlant a mecénás szellemi hagyatékával összhangban a magyar közösség és kultúra szolgálatába állították. Nagy Kemény Géza, báró Kemény János unokája Wass Albert szavait idézve az erdélyi magyar irodalom Olimpuszaként jellemezte az Erdélyi Helikon otthonává vált marosvécsi várkastélyt, és Kemény János örökségének ápolására, éltetésére tett ígéretet.

Ezt az örökséget hangsúlyozta Csibi Attila, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is, hiszen száz évvel ezelőtt sokan úgy gondolták, hogy a magyar szellemi lét elhalványul, hogy a kisebbségi lét felőrli az anyanyelvet, az irodalmat és közösségi öntudatot, de Kemény János azok közé tartozott, akik nem a veszteséget gyászolták, hanem a lehetőségeket keresték.

Kemény János mecénási mivoltát, igazából a színház terén tanúsított áldozatkészsége igazolja — Sütő Andrást idézve:
<<....Halála előtt, azt mondta nekem: „- Harmincötezer hold erdőmet vitte el a színház, de kérlek, erről ne szólj a feleségemnek”. Nem szóltam. Csak mindenkinek mondom el utólag, hogy Kemény Jánosnál nagyobb mecénást – tudtommal – nem ismer az erdélyi kultúrhistória....>>

Szabó Kinga Mária

(Fotók: Marosvécsi Kemény Várkastély közösségimédia oldala)