Közös közleményben álltak ki az Európai Parlament képviselőcsoportjainak elnokei Dánia és Grönland szuverenitása és területi integritása, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend mellett.
Elfogadhatatlannak tartják Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatosan tett kijelentéseit, ugyanakkor emlékeztetnek arra is:az Egyesült Államok korábban kijelentette, hogy a sziget Dániához tartozik, s arra szólították fel Trump elnököt, tartsa ezt tiszteletben.
Az EP képviselőcsoportjainak elnokei azt követően fogalmazták meg és adták közre közös közleményüket, kiállva Dánia Grönland mellett, hogy Donald Trump amerikai elnök és adminisztrációjának több tagja is az utóbbi időben többször és egyre vehemensebben fejezte ki igényét Grönland iránt. maga Trump a hétvégén azt mondta: az Egyesült Államoknak meg kell szereznie a szigetországot, és ezt vagy a könnyű, vagy a nehéz úton is el tudják intézni. Az amerikai elnök korábban nem zárta ki, hogy akár katonai erővel tenné ezt, miközben a Dániához tartozó autonóm terület szintén a NATO tagja.
„A Dán Királyság, beleértve Grönlandot is, NATO-tag, és teljes mértékben kiterjed rá a Szövetség kollektív biztonsági garanciái. Az Európai Parlament továbbra is megerősíti Európa védelmi képességeit, és biztosítja, hogy az EU tagállamai betartsák NATO-kötelezettségvállalásaikat, többek között a védelembe való fenntartható beruházások és az északi-sarkvidéki régióban való erős jelenlét révén.” – írják a közleményben, hangsúlyozva: az Északi–sark biztonsága stratégiai prioritás, ezt a biztonságot a NATO-n belül biztosítják, és Dánia több nemzetközi partnerrel, többek között az Egyesült Államokkal is megállapodást kötött a térség biztonsága érdekében.
Emlékeztetnek arra is, hogy 1916–ban az Egyesült Államok egy megállapodásban kijelentette: Grönland Dániához tartozik. Ezen megállapodás megváltoztatására irányuló külső kísérletet az EP elfogadhatatlannak tartja.
A közleményben „egyértelműen elítélik” a Trump-adminisztráció Grönlanddal kapcsolatos kijelentéseit, amelyek az EP szerint sértik a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányának alapelveit, valamint egy NATO-szövetséges szuverenitását és területi integritását. „Az ilyen kijelentések elfogadhatatlanok, és nincs helyük a demokratikus partnerek közötti kapcsolatokban” – írja a közlemény, ugyanakkor felszólítják az Európai Bizottságot és a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanácsot, hogy határozzanak meg konkrét és kézzelfogható támogatást Grönlandnak és Dániának.
Hírszerkesztő