Külföld

Az ENSZ főbiztosa Trumphoz és az Iszlám Államhoz hasonlította Orbánt

2016.09.06 - 16:50

"Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy feltámasszák a múltat" - mondta Zeid Raad al-Husszein.

Zeid Raad al-Husszein emberi jogi főbiztos és jordániai főherceg demagógnak nevezte az iszlámot bíráló, bevándorlásellenes Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét hétfő este Hágában, a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján. A főbiztos leszögezte, muzulmánként kötelessége, hogy mindenütt és minden esetben megvédje és támogassa az emberi jogokat. Kijelentette, felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyet Geert Wilders nyíltan népszerűsít. A holland politikus a PVV győzelme esetén Hollandia összes mecsetének bezáratását, a fejkendő közhivatalokban történő viselésének betiltását helyezte kilátásba, és azt ígérte, hogy nem térhetnek majd haza azok a holland állampolgárok, akik Szíriában harcoltak. Közölte: "iszlámtalanítja" az országot, lezárja Hollandia határait a muszlim menedékkérők előtt, és becsukatja a menekültbefogadó központokat. Zeid Raad al-Husszein szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, Orbán Viktor, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus között. A főbiztos úgy vélekedett, ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez. "Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják", ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz – fogalmazott Husszein. Ez az ígéret a jordániai ENSZ-tisztségviselő szerint "fikció", az ilyen "leegyszerűsítő és féligazságokat használó" vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.