Belföld

Az EMNP a választási törvény értelmezését kérte az illetékes hatóságtól

2016.01.29 - 13:45

A júniusi romániai önkormányzati választások lebonyolítását szabályozó törvény értelmezését kérte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a romániai Állandó Választási Hatóságtól - közölte pénteken Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke.

 

Soós Sándor Csoma Botonddal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott közös kolozsvári sajtótájékoztatót a két szervezet választási együttműködési tárgyalásairól.

Az EMNP-s politikus szerint a választási hatóság tisztázhatja, hogy a törvény lehetőséget ad-e a kisebbségi szervezeteknek is koalíciós lista állítására, és azt is, hogy megőrizheti-e a pártidentitását az a politikus, aki egy civil szervezetként bejegyzett kisebbségi szervezet jelöltjeként szerez önkormányzati mandátumot. Hozzátette, a hatóság válaszát február elejére várják.

E két kérdés tisztázása azért fontos, mert az RMDSZ értelmezése szerint a törvény kizárja annak lehetőségét, hogy a kisebbségi szervezetek koalíciós jelöltlistát állítsanak. A szövetség azt javasolta az EMNP-nek, hogy jelöltjei identitásuk megőrzésével az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség logója alatt szálljanak versenybe a júniusi önkormányzati választásokon. Az EMNP viszont azt szorgalmazza, hogy kössenek koalíciót az RMDSZ-szel azokon a településeken, ahol a két párt önálló indulása veszélyeztetné a magyar képviseletet.

Csoma Botond a sajtótájékoztatón elmondta: az RMDSZ arra kérte az EMNP-t, hogy Kolozsváron támogassa Horváth Anna jelenlegi alpolgármestert, aki a szövetség polgármesterjelöltjeként kíván részt venni a kolozsvári választáson. Hozzátette, Horváth Anna egyedül pályázta meg az RMDSZ-szervezeten belül a kolozsvári polgármester-jelöltséget, és alpolgármesterként a teljes közösség ügyeit képviselte párthovatartozástól függetlenül. Horváth Anna pályázatáról péntek délután döntenek az RMDSZ testületei.

Soós Sándor kijelentette: ha nem tudnak megállapodni az együttműködés módjáról, az EMNP Kolozs megyei választmánya február 9-én saját polgármesterjelölt és saját jelöltlista állításáról dönthet.

A két politikus megegyezett abban, hogy folytatják a tárgyalásokat.