Az RMDSZ elnöke idén a máramarosszigeti magyar közösséggel ünnepelte március 15-ét, ahol előbb a református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten vett részt Brendus Rékával, a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetőjével, Vasile Moldovan máramarosszigeti polgármesterrel és Pintér Zsolttal, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnökével közösen. 

Kelemen Hunor ünnepi beszédében összegezte a magyar szabadságharc tanulságait. „1848 fordulópont a magyar nemzet sorsában, határkő múlt és jövő között: szakítás az elnyomással és cselekvés azért, hogy a szabadság ne csak álom maradjon, hanem váljon valósággá. Ahogy akkor természetesnek tűnt, úgy ma is természetes: az ember természetes állapota a szabadság. És a szabadság feltételezi a testvériséget, mert az emberek csak együtt lehetnek szabadok. A közösségek csak együtt élhetnek szabadon, együtt, és nem egymás ellenében. Jó példa erre Petőfi, Kossuth, Széchenyi és Batthyányi. Annyi mindenről mást gondoltak, és olyan kevés dologban értettek egyet, hogy azt felsorolni is nehéz lenne egyrészt, másrészt az egyetértés dolgaiban egyetlen szóval meg tudjuk fogalmazni, hogy mi az. A szabadságharc mégis egy táborba vezette őket. A szabadság szeretete, az elnyomás elutasítása, a nemzet szabadságáért vívott nemes harc képes volt felülírni az összes egyéb vitás kérdést” — fogalmazott, hangsúlyozva azt is, hogy ezek az eszmék semmit sem veszítettek időszerűségükből, ma is világítótoronyként magasodnak a népek és nemzetek előtt.

Beszédében kitért a szomszédban dúló orosz-ukrán véres konfliktusra is, amely nem egyszerűen rányomja bélyegét, de meg is határozza az ünnepet, s mint mondta: „Oroszország fittyet hányva a nemzetközi jogra, a számtalan nemzetközi megállapodásra, az alapvető erkölcsi normákra és jóérzésre lerohanta Ukrajnát. Az egyik oldalon ott vannak az elnyomók, akik az érvek, a ráció, a meggyőzés helyett a fegyvereket választották. Az élet helyett a halált, a jólét helyett a nyomorúságot, az építkezés helyett a rombolást, a szabadság helyett az elnyomást. Másik oldalon ott állnak azok az ukrán polgárok, akik a szabadságot, az egyén és a közösség szabadságát választották, és ezért vállalják a halált. A harcot az elnyomókkal szemben, az ellenállást, a küzdelmet, mert hisznek abban, hogy egyetlen népnek sem szabhatja meg egy másik nép, hogy milyen életformát válasszon, milyen utat kövessen. Egyetlen nép sem jogosult arra, de egyetlenegy sem, hogy egy másik népet megfosszon a szabadságától. És egyetlen, de egyetlen állam sem kapott arra felhatalmazást, hogy egy másik állam létére törjön, területeit elfoglalja, és polgári lakosságát legyilkolja vagy elűzze otthonról.”
Zárógondolatában úgy fogalmazott: mégis optimista, mert látja — mint ahogy mindenki tapasztalhatja —, hogyan reagált közösségünk elsöprő többsége, és ez a szolidaritás példamutató. „Láttuk és tapasztaljuk, hogy az emberek szabadságvágya megtörhetetlen. És a történelemből tudjuk, hogy az elnyomó sohasem győzhet, az elnyomó mindig veszíteni fog.” SZFÚ