A lap szerint idén február elsején Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter még azt közölte, hogy a romániai közoktatási rendszerben a 353 261 alkalmazott közül 193 573 dolgozó jelezte, hogy immunizáltatni kívánja magát a koronavírus elleni oltáskampány keretében, tehát a dolgozók 54,7 százaléka.
Pár hónappal később, szeptember 9-én a hivatalos tájékoztatásban már az állt, hogy 193 430 tanügyis oltatta be magát, 143-mal kevesebb, mint ahány a hajlandóságát kifejezte. Igen ám, viszont őszre jócskán megfogyatkozott az alkalmazottak száma, ugyanis már csak 317 531 ember szerepelt a közölt statisztikában, mintegy 36 ezerrel kevesebb, mint az év elején. Az alacsonyabb alkalmazotti számhoz képest így jóval magasabb azoknak az aránya, akik beoltatták magukat, mint akik az év elején hajlandóak lettek volna erre — így ki is jött, hogy az oktatásban dolgozók mintegy 61 százaléka oltott. Arról viszont a szaktárca nem közölt semmilyen adatot, hogy hová tűnt egyik tanévről a másikra 35 730 alkalmazott.
Az Edupedu portál mellett a G4media is azt állítja, hogy valószínűleg az alkalmazottakra vonatkozó mindkét számadat sántít: egyetlen hiteles forrás sem támasztja alá a tanügyminisztérium által közölt adatokat, ugyanis a szaktárca 2020-as jelentésében még 339 585 alkalmazott szerepelt. Az Országos Statisztikai Intézet szerint ugyanakkor 2020-ban 360 600 oktatásban dolgozó volt Romániában, míg a pénzügyminisztérium 2021. júliusi adatai 348 729 alkalmazottról szólnak. Az Edupedu szerint egyetlen olyan hivatalos statisztikát sem találtak, amelyben legalább megközelítené az alkalmazottak száma a szaktárca által szeptemberben közölt 317 ezer főt, ami alapján 61 százalékos lehetne a közoktatásban dolgozók átoltottsága.
Bumbuluţ Krisztina