Takaréklángra kapcsolt a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, amely a hónap végéig hét bajnoki mérkőzést kell játsszon.
Az első találkozón túl van az SZVSK: tegnap Kézdivásárhelyen nyert 74-62-re. Döcögösen indult a meccs és ez nagyjából így ment végig. Miguel Lopez edző nem akarta túlhajszolni a lányokat, hiszen ma már Brassóban fognak pótolni újabb meccset, szombaton pedig az Arad jön Szatmárra. Így a 4. percben még a hazaiak vezettek 7–4-re, de Sparkle Taylor pontjaival három perccel később már az SZVSK vezetett néggyel (7–11). Az első negyed legnagyobb különbségét Katarina Vuckovics állította be (9–20). Nem változott sokat a játék képe a második negyedben sem a negyed végére Dóra Ardelean triplája növelte még kicsit a szatmári fórt (31–44).
Fordulás után egy 5–0-s, majd egy 6–0-s sorozattal indította az utolsó két negyedet a KSE. A szünet után nyolc pontra is visszazárt a házigazda csapat (36–44). A harmadik negyedben Taylor, Miljana Dzombeta és Vuckovics rutinja számított, pontjaik tizenhetet tettek a két csapat közé (38–55).
Az utolsó negyedben a 6–0-s sorozattal sem tudott sokat faragni Ljubomir Kolarevic edző alakulata, igaz, az SZVSK sem tudott nagyobb előnyt összehozni.
Maradt a tizenkettő közte (62–74), és remélhetően ez a visszafogott tempó nem hat majd az SZVSK szombati és jövő heti játékára, amikor sokkal többet kell nyújtani az Arad és a Sepsi elleni találkozón.
Ma 17 órától a Brassó vendége lesz a szatmári csapat. A találkozót a Cenk-alattiak kérésére halasztották január elején, a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 12. FORDULÓ
Kézdivásárhelyi SE – Szatmárnémeti VSK 62–74 (14:20, 17:24, 12:14, 19:16)
KSE (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Jaiamoni Coleman (19/3/5), Debreczi Iringó (10/7/6), Ines Corda (14/4/4), Kozman Kriszta (5/3/2), Antoinette Lewis (8/11/2) – Jocelyn Taylor (4/2/1), Tuchilus Kriszta (0/0/3), Bara-Németh Beáta (2/0/0), Vezetőedző: Ljubomir Kolarevic.
SZVSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Miljana Dzombeta (20/2/10), Dora Ardelean (8/9/4), Sparkle Taylor (30/4/0), Katarina Vuckovic (14/11/4), Biszák Boglárka (2/4/2) – Szmutku Renáta, Paloma Cucu (0/1/0). Vezetőedző: Miguel Lopez.
Pesek Attila