Belföld

Az első negyedévben 20 százalékkal nőtt a Wizz Air utasforgalma a romániai járatokon

2016.05.26 - 15:22

Az első negyedévben 20 százalékkal nőtt a Wizz Air utasforgalma Romániában - nyilatkozta Váradi József, a diszkont légi társaság vezérigazgatója.

 

A vállalatvezetőt a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi újság idézte csütörtökön. Elmondta, hogy az idén 5,5 millió-6 millió utas szállításával számolnak, miután tavaly 4,5 millióan váltottak jegyet a légitársaság romániai járataira.

Rámutatott, a Wizz Air célja Romániában, hogy ösztönözze a légi közlekedés iránti keresletet, hiszen ők nem csak más légi társaságokkal, hanem valamennyi közlekedési szereplővel versengenek az utasokért.

Emlékeztetett, Romániában - amelyet stratégiai fontosságú piacnak tekintenek - kilenc légi bázist alakítottak ki, és más repülőterekkel is tárgyalásokat folytatnak, mert bővíteni akarják kapacitásaikat.

A Wizz Air 68 repülőgépet üzemeltet, ebből 20-at Romániában, 9-et pedig Bukarestben használ.

A Wizz Air tavaly 16 százalékkal, 4,5 millióra növelte utasainak számát Romániában, ami mintegy 35 százalékos piaci részesedést jelent. A Wizz Air 2011 óta első helyen áll a román légi közlekedési piacon.