Szatmárnémeti

Az első esemény az új könyvtárban

Fotó: SZFÚ archívum
2021.06.09 - 08:00
Élettel megtölteni a teret — a könyvtár ugyan még nem költözik, de új székhelye ad otthont csütörtökön a megyei könyvkiadás legfontosabb és legrangosabb ünnepének, a Szatmári Kiadói Évnek.

Egy év kényszerszünetet követően, csütörtökön immár XXII. alkalommal tartják meg a megye legfontosabb és legrangosabb könyvkiadási ünnepét, a Szatmári Kiadói Évet — a 14 órától kezdődő rendezvényen az érdeklődők megtekinthetik a 2019-ben és 2020-ban napvilágot látott 266 kiadványt (könyveket, időszakos kiadványokat, audiovizuális dokumentumokat), s ekkor adják át a kiemelkedő irodalmi és tudományos témájú munkák, illetve a művelődési, oktatási és társadalmi téren elért eredmények elismeréseként a díjakat és okleveleket is.

Mint Pataki Csaba megyei tanácselnök megkeresésünkre kifejtette: „Ez a rendezvény évről évre ideális keretet teremt a kiadói termés bemutatására, így összefoglaló képet nyerünk a megyebeli írók, művészek, tudósok munkájáról, amelyek jelentős részét a megyei tanács anyagilag is támogatja — s amely a járványhelyzetben sem szünetelt és szünetel, igazolandó: minden körülmények között szükség van a szellemi életre és tevékenységre. Ritkán gyűl egybe annyi író és kultúrember, ritkán van alkalom ilyen széles körű beszélgetésre az alkotókkal, mint a Szatmári Kiadói Éven — s nagyon nem mellesleg a rendezvény most nagyon jó alkalom arra, hogy élettel töltsük meg a megyei könyvtár leendő otthonát. Ez a legelső esemény, amelyet itt tartunk — bizonyos rendezvényekre már lehet és fogjuk is használni, hiszen a célunk az első perctől az volt, hogy ne csak könyvtárként, de igazi kulturális központként működjön.”

A tanácselnök elmondta azt is: maga a könyvtár átköltöztetése a tervezési szakaszban áll, el kell dönteni, mi hová kerül majd, hiszen a több mint 450 000 könyvtári cikk — köztük speciális tárolást igénylő régi könyvek, könyvritkaságok — elrendezése, ugyanakkor a tér látogatóbaráttá alakítása nem egyszerű feladat.

„Javaslatok vannak a könyvtárosok részéről, a mérnöki csapat pedig most veszi górcső alá az épületet, hogy ezek a javaslatok mennyire megvalósíthatók, esetleg hol van még szükség az épületben statikai erősítésre, ki- vagy átalakításokra” — tette hozzá Pataki. Mint ismeretes, az egyre zsúfoltabbá váló, és inkább könyvraktárra vagy lerakatra emlékeztető Szatmár Megyei Könyvtár több évtizeden át tartó kálváriája tavaly augusztusban ért véget, amikor a megyei tanácsnak a kormány jelentős összegű támogatásának köszönhetően sikerült megvásárolnia az Ankora bevásárlóközpont Iuliu Maniu (Rozelor) utca 2. szám alatti, minden előírásnak és követelménynek megfelelő épületét, amely az új otthona lesz majd a könyvtárnak.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Detektívek és szabadulószoba a Könyvtárak éjszakáján

Szabadulószobát is berendeznek a Szatmár Megyei Könyvtárban
Nagykároly

Nyílt napokat szervez a Nagykárolyi Művelődési Központ és a városi könyvtár

Közösen szervez nyílt napokat a Nagykárolyi Művelődési Központ és a városi könyvtár annak érdekében, hogy minél több fiatal megismerkedhessen tevékenységeikkel és betekinthessenek a művészeti szakköreikbe, s amennyiben kedvet kapnak, jelentkezzenek egy, vagy akár több művészeti ág elsajátítására, gyakorlására.
Szatmárnémeti

Könyvtárak éjszakája Szatmárnémetiben is

Helymegosztás@ KÖNYVTÁR — a Könyvtárak éjszakája országos rendezvényre várják a szatmáriakat szeptember 30-án, pénteken este a Szatmár Megyei Könyvtárba. A rendezvényen román és magyar nyelven, minden korosztály számára színes és igen gazdag programkavalkáddal készülnek a szervezők.