Jegyzet

Az előretolt helyőrség kudarca

2015.12.04 - 14:44

Több mint huszonöt éve beszélünk már a politikai elit megtisztulásáról, de az eredményeknek még az előszele sem tűnt fel. Figyelembe véve a bukaresti Colectiv klubban történt katasztrófa után az utcára vonult tömegek követeléseit, a Cioloş-kormány fő céljának tűzte ki, hogy megpróbál eredményes lépéseket tenni azért, hogy végre elkezdődjön az 1989-ben beígért változás a politikai életben. Hogy mit tud tenni ez a szakértői kormány a rendelkezésére álló egy év alatt, azt még találgatni se lehet, de a miniszterelnök-helyettes legutóbbi bejelentéséből arra lehet következtetni, hogy jó irányba indultak el: az egészségügy és a tanügy megreformálása mellett először jön szóba a közigazgatás megreformálása. Be kell ismerni, hogy hiába van az országnak bármilyen jó kormánya, hiába hoz a parlament bármilyen jó törvényeket, azok nem sokat érnek, ha a közigazgatásban nem megfelelő módon vannak alkalmazva. Cioloşék végre felismerték, mennyire fontos, hogy a közigazgatásban megfelelő számú, képzett közalkalmazott hajtsa végre a kormányszinten hozott döntéseket. A nagy kérdés ismét az: képes-e a kormány egy év alatt átalakítani a közigazgatást? Erre csak most van lehetőség, hiszen ennek a kormánynak kampányidőszakban nem kell tartania a népszerűtlen döntések meghozatalától, hiszen nem politikai párt juttatta hatalomra, nem csökkenti egyetlen párt esélyeit sem a jövő évi választásokon. A másik kérdéses: kikre lehet cserélni a pártok által köztisztviselői székbe juttatott pártkatonákat? Vannak-e még szakemberek, akik elvállalnak közalkalmazotti feladatokat? Eddig nem a szakmai tudás volt a fontos, hanem a párthovatartozás. Így történhetett meg, hogy Szatmár megyének eddig még nem volt jogász prefektusa, holott a prefektus fő feladata a törvények betartásának az ellenőrzése. A polgármesteri hivatalokban számtalan esetben töltöttek és töltenek be fontos tisztségeket pártkatonák, vezető személyek rokonai, akik keveset értenek ahhoz, ami a dolguk, de jól megvannak ott. Az utóbbi években többször esett szó a generációváltás fontosságáról is. Nagyon sok ifjú titán jelent meg és került magas funkcióba, egyfajta előretolt helyőrségként, akiket az öreg rókák toltak előre, hogy hátulról irányíthassák őket. Jelenleg is nagyon sok olyan vezetőt tudunk felsorolni, akiknek az első munkahelyük az igazgatói beosztás, az alpolgármesteri vagy polgármesteri tisztség, de nem egyedi eset az sem, hogy éppen parlamenti képviselőként kezd egy fiatal. Lehet-e pártkatonaként olyan tapasztalatot szerezni, amit majd közigazgatásban fel lehet használni? Aligha. Remélhetőleg ezt Cioloşék tudják, és nem véletlen, hogy fontosnak tartják a tanügy megreformálását, hogy akik diplomát szereznek, azok tudjanak, akik pedig választásokon vesznek részt, ne plakátragasztásban legyenek jók, hanem legyen mögöttük egy olyan tevékenységi időszak, melynek során szakmai tapasztalatokat szerezhettek. A kormány, ha nem ilyen meggondolásból kezdi el a reformokat, nem tesz majd többet, mint az elődei.

Elek György