A kampányt koordináló bizottság szokásos keddi sajtóértekezletén az egészségügyi tárca élén ügyvivői szerepet is betöltő Florin Cîţu miniszterelnök is részt vett, aki elmondta: Romániának rendelkezésére áll annyi oltóanyag, hogy a beoltottak száma május végéig elérje az ötmilliót, július végéig pedig a tízmilliót, úgyhogy a színházak, vendéglők megnyitása, a koncertek engedélyezése, az utazások lehetősége már csak az oltáskampány ütemének felgyorsításán múlik. Korábbi nyilatkozataiban Cîţu a tízmilliós küszöb meghaladását szabta a maszkviselési kötelezettség eltörlésének feltételéül.
A kormányfő kijelentette: a médiában rengeteg álhír terjed, és „minden olyan hang”, amely hátráltatja az oltáskampányt, a normalitáshoz történő mielőbbi visszatérésre irányuló közös erőfeszítést aknázza alá, ezért a civil szervezetekkel együtt az a céljuk, hogy „kiiktassák” az ellenkezést.
Cîţu elmondta: kedden megállapodott a vállalkozói szféra képviselőivel abban, hogy a vállalatok számára engedélyezendő oltóközpontokban nemcsak az alkalmazottak, hanem a családtagok, sőt, a környék lakói is megkaphatják az oltást. A kormányfő kedden a vendéglátósok érdekvédelmi szervezeteivel is egyeztetett. Rámutatott: ahhoz, hogy a nyitvatartást ne kössék már az adott település fertőzöttségi rátájához, alapfeltétel a teljes személyzet beoltása és egy adott átoltottsági szint elérése.
Az oltáskampányt koordináló Valeriu Gheorghiţă katonaorvos elismerte: az internetes előjegyzési portál használata egyesek számára — főleg falun — nehézségekbe ütközik, ezért könnyítik az előjegyzési feltételeket. Lehetővé teszik, hogy egy felhasználó korlátlan számú ember számára foglalhasson időpontot, illetve azt, hogy az emberek személyesen vagy telefonon kérjenek előjegyzést a legközelebbi oltóközpontban.
Szerdától 14 megyében elkezdik tevékenységüket a mobil oltóegységek, amelyek az előre kijelölt helyszíneken és meghirdetett időpontokban oltják be egy-egy településen a jelentkezőket. A mobil oltóegységek egyelőre a Moderna vakcináját használják, mert az oltóanyag 2–8 fokos tárolási hőmérséklete lehetővé teszi az egyszerű hűtőszekrények alkalmazását.
A hét végén Déván megnyílik az első autós (drive through) oltóközpont, amelyet jövő héten Bukarestben újabbak követnek. Temesváron — ahol az ország első nonstop nyitva tartó oltásközpontja is működik — a hétvégén háromnapos oltásmaratont rendeznek, amelyen 32 ezer dózis Pfizer-vakcinát készítenek elő a jelentkezőknek.
A hotnews.ro hírportál szerint kedden délben az oltáskampány előjegyzési portálján 212 ezer azonnal elfoglalható szabad hely volt, míg a várólistákon 180 ezren szerepeltek. A legnagyobb szakadék a „kereslet és kínálat” tekintetében az AstraZeneca oltóanyagánál volt (2200 a 61 ezerhez), miközben a Pfizer-vakcinát használó oltóközpontok várólistáin 170 ezren szerepeltek, a várakozás nélkül elfoglalható helyek száma pedig nem érte el az ezret.
Az országban eddig 2,675 millió embert oltottak be koronavírus ellen, közülük 1,631 millió a második adag vakcinát is megkapta.
MTI