A magyar női kézilabda–válogatott – a beteg Görbicz Anita nélkül – 28–26-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes Montenegrótól a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjének vasárnapi mérkőzésén.
Az ex–jugoszlávok remekül kezdtek, 9–3-ra elhúztak, innentől kezdve Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata csak futott az eredmény után. A második félidőben rövid időre egyenlő volt az állás, de a hajrát jobban bírták a montenegróiak.
Kedden az elődöntőbe jutásért zajló csata fontos állomása következik a románok ellen. Kérdés, hogy ezen az összecsapáson Karl Erik Böhn számíthat-e Tomori Zsuzsa szolgálatára, ugyanis az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) első fokon egy mérkőzésre eltiltotta a Ferencváros balátlövőjét. Az MTI beszámolója szerint a magyar föderáció fellebbezett, de amennyiben a határozatot az EHF másodfokon helybenhagyja, az eltiltott játékos nem léphet pályára a románok elleni meccsen.
Tomorit azért marasztalta el az európai szövetség, mert a montenegróiakkal játszott összecsapáson a 40. percben piros lappal kiállították, amikor az ellene elkövetett sokadik szabálytalanság miatt reklamált.
A keddi, 21.15 órakor kezdődő magyar–román találkozót az m2 élőben közvetíti.
Középdöntő, II. csoport, 1. forduló
Montenegró – Magyarország 28–26 (15–9)
Németország – Oroszország 26–26 (16–13)
Románia – Spanyolország 31–26.
A csoport állása: 1. Montenegró 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Románia 3, 4. Spanyolország 2 (80–83), 5. Oroszország 2 (74–77), 6. Németország 1.