A Szatmárnémetiben, az Ács Alajos Játékszínben a Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös szervezésében megrendezett nyilvános beszélgetésen meghívott vendégek és érdeklődők beszélgettek az elit és a tömeg viszonyáról.

Vitaindítót dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató mondott, a beszélgetést Elek György moderálta.

A beszélgetés témája az volt, hogy ki az elit, hányféle elit létezik, és mennyire fedik egymást a különböző kategóriák (nem azonos a szellemi elit a társadalmi elittel, a gazdasági elittel vagy a politikai elittel), hogyan hatnak egymásra és a tömegre a különböző elitek, illetve a tömeg hogyan hat vissza rájuk.

Bessenyei Gedő István dramaturgnak az a véleménye, hogy borzasztó rétegzett az elitkultúra is és a tömegkultúra is. Napjainkban Bessenyei nagyon félti az érték pluralizmusát. Olyan közhangulatot érzékel, ami nem kedvez az értékek megmaradásának, esetleges fejlődésének. A legnagyobb társadalmi probléma mind az elit-, mind a tömegkultúra tekintetében az, hogy nagyon sokan meg akarják határozni az értékrendet, és nem feltétlenül esztétikai kritériumok, hanem politikai kritériumok szerint, sokan az általuk vallott erkölcsi kritériumok szerint, nem érdekli őket, hogy az nem vonatkozik másokra is. Veszélyben van az értékpluralizmus. Olyan fokú intolerancia tobzódik pillanatnyilag a társadalomban, ami rettenetesen ijesztő. Kirekesztősdi kurzusok sokasága jelenik meg, aminek nem lehet belátni a következményeit.

Bodea-Gál Tibor színművész azt tapasztalja, hogy mindennek az az oka, hogy a Facebookon is mindenkinek sajátos értékrendje van, és folyamatosan azt hangoztatja, mert úgy érzi, az ő véleménye a legfontosabb. Szerinte azt kellene megtalálni, hogy mi közösen mit akarunk együtt elérni.

Bessenyei úgy véli, fontos a közös cél, de az egymás mellé rakott monológok még nem alkotnak dialógust.

Muhi Sándor egy nagyon érdekes történettel állt elő. Kassán látta, hogy egy oltárnál van negyven-ötven kép Jézus életéről. Elkezdett érdeklődni, hogy ki készítette azokat, kinek az alkotásai, ugyanis sehol nem volt feltüntetve a szerző. Kiderült, hogy ezeket a képeket többen készítették. Eszébe jutott, hogy az egyéniség, kiemelt elit, kiemelt kultúrát képviselő személyiség tulajdonképpen a reneszánsz idején kezdett fontossá válni. A tömegkommunikáció váltásának köszönhetően Muhi azt veszi észre nap mint nap, hogy a kultúra, az irodalom, a művészetek közkinccsé kezdenek válni. Nagyon sok ember hozzájuk juthat, és itt van az elitnek, az intellektuelnek, az írástudónak a felelőssége, mert egy-egy ilyen folyamat beindulása mindig felhígulással jár. Ilyenkor fontos, hogy ki és hogyan irányítja a folyamatot, hogy álljon magától működő dolgoknak az élére, és próbálja arrafelé kanalizálni, amerre a valódi értékek találhatók. Muhi meg van győződve arról, hogy fel fog értékelődni a művészetnek, az irodalomnak, a zenének, a képzőművészetnek, a színházművészetnek a szerepe, csak nem úgy, hogy egyes művészek, hanem a művészet egészének a szerepe kap majd nagyobb hangsúlyt. A reneszánsz idején, amikor felállítottak egy szobrot, nem egy bizottság döntötte el, hogy szükség van-e rá, megfelel-e a színvonala, hanem az egész város állt mellé vagy ellene. Fontos volt számukra, hogy kit vagy mit ábrázoljon az a szobor, és hogy jó legyen. Ez a fajta fontosság elkezdett érni ma is. Egyelőre nagy zűrzavarban, rengeteg félelemmel, rengeteg szorongással, de ez a folyamat ki fogja magát érni a jó irányba.

Kovács Éva színművésznő kiállt amellett, hogy a kultúrába (az általánosan értelmezett kultúrába) be kell engedni a tömegkultúrát. Közelíteni kell hozzá, nagyon tapintatosan, lépésről lépésre. Az emberek nagyon érzékenyek, és ezt a fajta tapintatot valahogy úgy kell feléjük irányítani, hogy az érték felé tolódjon ez a fajta „bulvárközízlés”, hogy egy kicsit nyitottabban fogadják el azt, ami művészi, amiről az elitkultúra úgy gondol, hogy talán egy adott pillanatban a tömeg is szeretni fogja. Kovács Éva felidézte, hogy amikor elindult a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny, tele volt a színház. Olyan nagy esemény volt, mint egy színházi premier. Addig silányodott ez a dolog, hogy ma már színvonaltalan szavalóversenyeket szerveznek, kis közönségnek. El kell gondolkodni azon, hogy meddig terjed az elit felelőssége, és meddig nem bántó. Kovács Éva legutóbb egy olyan szavalóversenyen vett részt, amelyen a gyerekek olvasni sem tudták a telefonról a verset. Hol van a tanár felelőssége, amikor készületlenül küld el gyerekeket verset mondani? Milyen elit lesz abból a gyerekből, aki iskoláskorában nem tanul meg verseket kívülről? — vetette fel.

Bessenyei feltette a kérdést: vajon nem amiatt hígulnak fel a szavalóversenyek, mert túl sok a szavalóverseny? Ugyanis miközben a diákság száma fogy, a szavalóversenyek száma nő.

Dr. Láng László családorvos kifejtette, hogy a probléma gyökere egészen máshol keresendő. A probléma nem ott kezdődik, amikor a gyerek elmegy a szavalóversenyre. A versmondáshoz kell egy kultúra, abba a kultúrába bele lehet születni, de meg is lehet tanulni. Nagyon fontos, hogy mit hoz a gyerek otthonról, és a pedagógus hogyan foglalkozik azzal a gyerekkel az iskolában. Amikor a gyerek megjelenik a szavalóversenyen, az a végkifejlete annak, amit otthon és az iskolában kap példaként vagy megtanul. Sajnos nagyon sok szülő és pedagógus a könnyebb választás miatt belenyugszik abba, hogy nem lehet változtatni, mert ilyen a világ. Ezzel a felfogással ártanak a gyereknek, mutatott rá.

Enyedi Zsolt egy kicsit a pedagógusok védelmében, de nagyon ráacsarkodva a világra elmondta, hogy nagyon nehéz a leírt versnek versenyeznie a Facebookkal és a digitális világgal. Nagyszüleink úgy voltak oktatva, hogy fél köteteket tudtak kívülről, mert azt meg kellett tanulni. Tanulták a nyelvet, a tartást, az előadást, az öltözködést, a kulturális gesztust, de nem azért, mert színészek akartak lenni, hanem azért, mert az része volt annak a standard kultúrának, amiből majd vagy kinőtt az elit, vagy nem. Az oktatási rendszernek fel kellene nőnie, és azon az exponenciális függvényen, amelyen a változás egyre nagyobb és egyre gyorsul, azokat az eszközöket kellene előtérbe helyezni, amelyekkel a diák az egész világban szembesül, azonnal, ahogy kilép az iskolából. Sajnos ma a mobiltelefon az élet közepe, és amikor ott tartunk, hogy a drogozást egy kicsit büntetik és az alkoholfogyasztást elítéljük, a digitális médiától való függés természetes, pedig ugyanolyan vegyi anyagokat szabadít fel az agyban, mégis már az óvodás gyerekeknek is ott van a mobiltelefon a kezükben, és ezt nem bünteti senki, sőt…

Matusinka Beáta kommunikációs szakembert, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzserét régóta foglalkoztatja az elit, a tömeg, az influencer, avagy véleményformáló, illetve leader, avagy véleményvezér viszonya, esetleges azonossága vagy különbözősége. Talán XI. osztályos lehetett, amikor az osztályban pozitív leadert kellett választaniuk, a többség azonban egy olyan személy mellett döntött, aki sem tudásban, sem pedig értékteremtő és -közvetítő készségekben nem tűnt ki a többiek közül, sőt. Sokáig gondolkodott akkor, hogy ez hogyan történhetett, majd később rájött, hogy mindezt a kapcsolati hálójának és meggyőzőerejének köszönhette. Szakmai szempontból azóta is nagy figyelemmel követi akár a mikro- vagy makrokörnyezetében azokat a személyeket, akiknek követőtáboruk van. Szükséges-e elméleti tudás, általános műveltség, kifinomult értékítélet, morális fölény, közösségi indíttatás, értékteremtő vízió mindehhez, vagy egyszerűen elégséges, főleg a mai digitalizált társadalomban egy jó eszköztár, amellyel minél több személyt behálóz, valamiben kitűnik, de mégis sokak által követhető, és egyféle bizalmat vált ki követőiből. Elmondta, hogy ha vertikálisan képezzük le alul a tömeget, felül pedig az elitet, úgy érzi, hogy a harmadik elemként játszó influencer vagy leader jár a legjobban, aki mintegy okosabban játszik mindkét oldalon, hiszen a tömeg számára azt a képzetet kelti, hogy egy közülük, az elit számára pedig egy átjárhatóságot teremt, amit a sok esetben eszköztelen vagy erőtlen(nek tűnő) szellemi elit mintha nem tudna vagy nem akarna megtenni, ezáltal megkérdőjelezvén a tömegfelemelő, -vezető és iránymutató felelősségét. Szerencsés esetben ezek a személyek az elit részét képezik, de a legtöbbször éppen ellenkezőleg, nem a tömegnek mutatnak egy értékes irányt, hanem inkább a tömegkultúra jelentőségét nagyítják fel, amelyben a világszemlélet a legtöbb esetben csőlátással valósul meg. Kérdés, hogy milyen eszközök szükségesek az elit számára, hogy eljuttassa az üzenetét, hogy nyitott befogadókat találjon az egyébként is fogékony rétegeken túl, illetve legitimizált irányadó szerepet tölthessen be.

Bessenyei kifejtette, hogy Amerikában már rég nem igaz az, amit mi itt Amerikáról gondolunk. Amerikában a fiatalság nagyon is neokonzervatív azért, mert a Woodstock-nemzedéknek a gyereke. Az ő lázadásuk a szüleik romlottságához képest romlott. Ott van egy neokonzervatív fordulat a fiatalság körében. Nálunk ez nincsen, mert a mi szüleink generációja eléggé konzervatív, emiatt a mai fiatalok egy kissé liberális szellemet képviselnek. Társadalomszociológusok és társadalompszichológusok kimutatták: az, hogy a mai fiatalok nem házasodnak, nem amiatt van, mert nem akarnak felelősséget vállalni és kötődni, hanem amiatt, mert összefüggés van a szülők generációjának a válásai között. A felelősség mindig azé a generációé, amelyik a hibát elköveti. A hiba nagyon sokszor arra reakció, amit az elődök elkövettek. Az, hogy ma a fiatalok nem vagy későn házasodnak, annak a következménye, hogy az előző generáció felelőtlenül bánt a házasság intézményével.

Az elit jövője amiatt is kérdéses, mert az oktatási rendszer kezd felhígulni. Ma már azok a fiatalok is bekerülhetnek elméleti középiskolákba, akik régebben a szakiskolákban is nehezen állták volna meg a helyüket.

Morus Tamás az Utópiában az ideális államról meditál. Ebben az írásban az elit és a tömeg harmóniájáról esik szó. Ma a Földön több mint hétmilliárd ember él. Ennek csak apró töredéke éri el az elit szintjét. Ez akkor is így van, ha minden kis és nagy embercsoportnak is megvannak a maga kiválóságai. Mint köztudott, a társadalmi tagozódás igen sokrétű és sokszínű. Vannak kisebb-nagyobb gazdasági, politikai, kulturális és egyéb csoportok, és mindnek megvan a maga elitje és tömege. Egy család elitje a legkülönb családtag, a művésztársadalom elitje az alkotók egy vagy több egyede. A politikai közösségek kiválóságai jelentik a politikai elitet. Persze joggal teszünk különbséget politikus és államférfi között. Ez az eliten belül is két más minőség. Meg kell jegyezni, hogy a vezető gyakorta nem azonos a legjobbak egyikével.