A Szatmárnémetiben, az Ács Alajos Játékszínben a Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös szervezésében megrendezett nyilvános beszélgetésen meghívott vendégek és érdeklődők beszélgettek az elit és a tömeg viszonyáról.

Vitaindítót dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató mondott, a beszélgetést Elek György moderálta.

A beszélgetés témája az volt, hogy ki az elit, hányféle elit létezik, és mennyire fedik egymást a különböző kategóriák (nem azonos a szellemi elit a társadalmi elittel, a gazdasági elittel vagy a politikai elittel), hogyan hatnak egymásra és a tömegre a különböző elitek, illetve a tömeg hogyan hat vissza rájuk.

Dr. Frigy Szabolcs vitaindítójában szociológiai szempontból közelítette meg a témát. Néhány gondolatot mondott el az elit és a tömeg viszonyáról, az elit újratermeléséről. A téma kapcsán ilyen gondolatok juthatnak eszünkbe, mint elitkultúra, tömegkultúra, magaskultúra, populáris kultúra, és rögtön nem mindegy, mi kerül előtérbe a gondolkodásunkban, hiszen itt minőségi különbségek is vannak. Amikor azt mondjuk, hogy elit, arra gondolunk, ő az, aki kanonizál, a tömeg az, ahol nincs lehetőség, felszínes, könnyen fogyasztható termékeket próbál magáévá tenni. Az elit elmondja, mi az az irodalmi mű, ami elemzésre érdemes, egy tömegterméket nem feltétlenül tartanak elemzésre méltónak. Sokan azt állítják, hogy Görögország a demokrácia bölcsője, Platón és Arisztotelész viszont azt mondta, félne attól, ha a tömeg irányítana egy társadalmat. Sokáig megjelent az elit és tömeg egy teljesen másfajta kontextusban, a történetiségét Frigy Szabolcs leválasztotta, véleménye szerint arról a történelemtanárok hivatottak beszélni. Ahogy a tizenkilencedik században megindult a tömegoktatás, az iparosodásban levált a népi kultúra, és megjelent a tömegkultúra, ahol azt gondolták, hogy a tömeg úgy gyakorolja a hatalmát, hogy kiválaszt egy réteget, amely képviseli, de a képviselők a tömegek felett is vannak. A demokrácia az elit kiválasztásának és a hatalom gyakorlásának egy új kontextusát hozta el. A demokrácia a hatalomnak is egy új kontextusa. Ha pejoratív értelemben vesszük, akkor a tömegben eltűnik az individualitás, nincs egyéni véleményformálás, és igazából az elit az, aki képes egyéni véleményalkotásra, amit a tömeg elfogad és átvesz. A 20–21. századnak az egyik nagy problémája az, hogy az elitválságot is megéljük. Sokan több helyen, több területről azt látják, hogy a 20–21. század az elit tömegeknek, az elit csoportoknak a válsága, mert ma már mindennek van egy rétegkultúrája. Az elitkultúra is egy rétegkultúra lett, és egyre vékonyabb. Semmiképp nem vetődik fel, hogy ez valamilyen szempontból egy vezető rétegnek a kultúrája legyen. Egy a sok közül, és innentől kezdve elkezdi elveszíteni a vezető szerepét, és egy furcsa rétegkultúraként jelenik meg a tömegkultúrában. Amikor azt mondjuk, hogy az eliteknek a válsága a 21. században nagyon jellemző, az azért válik súlyossá, mert az elit válságához sok esetben kapcsolódik egy gazdasági válság és egy politikai válság. Amikor ezek egymásra tevődnek és halmozódnak, akkor a társadalmak nagyon mély hullámvölgyeket élnek meg. A bürokrácia és a kommunizmus is ráerősít arra, hogy igazából mindegy, hogy ki van pozícióban, a pozíció önmagában legitimál, mindegy, hogy azt ki tölti be, a pozíció adja a vezetésnek vagy a haszonnak a struktúráját. Ilyen szempontból az elit vezetői rétegnek nincs is igazából helye és szerepe, a kommunizmusban éppen ezért elég erős elitellenesség volt, nem volt fontos, hogy bizonyos funkciókat ki tölt be. A 21. században látjuk, hogy nem így van. Az elit rétegnek a hiányából kialakul egy vákuum, ami behúz embereket. A politika tipikusan ilyen, ha nincs egy elit réteg, amelyik irányít, keletkezik egy vákuum, ami behúz embereket. Csak a pozíció húzza be, teljesen hiányzik a mögöttes értékteremtés, ami az elithez hozzátartozna. A politika és az elitválság beszippant bizonyos embereket. Bibó István, aki kimondottan az értelmiség és az elit kérdésével foglalkozik, azt írta, hogy kétféle elitet lehet megkülönböztetni: vannak, akik szakemberek, valamilyen területen nagyon jó szakemberek, szervezők, szakértők, de nagyon fontos, hogy a társadalomban legyen olyan politikai, morális ideológiát megfogalmazó értelmiség, amely egy társadalomban irányadó. Bibó szerint ehhez szükségszerű, hogy az állam jól működjön. Ha végignézzük a történelmet, minden egyes társadalmi változásnál, forradalomnál ott volt egy jól kiformált elit réteg, mert a tömeg önmagában nem tud reagálni. Az elit hoz döntéseket a nagy fordulatok idején és a hétköznapok államirányításában is. Az elit felelős értelmiségi ember. Szintén Bibó mondta, hogy soha nem lehet elkülöníteni az embert az intézménytől. A második világháború után a nürnbergi perekben nagyon gyakran előjön, hogy el lehet-e különíteni az embert az intézménytől, mondhatja-e valaki: én csak parancsot hajtottam végre, amikor begyújtottam a gázkamrába. Az ember mindig ott van az intézmény mögött, nagyon sokszor, amikor szidjuk a rendszert, akkor Bibó szerint igazából a tömeg diszfunkciója a rossz vezetés. Ha rosszul működik a tömeg, akkor rossz a vezetés. Az elit erkölcsi felelőssége az értékteremtés, az értékőrzés és -közvetítés. Van olyan, hogy ezek közül a funkciók közül valamit nem tud betölteni. Értéket teremt, de nem közvetít. Gyakran lehet hallani, hogy az írótársadalom magának ír, önmaga olvassa, de nem tudja közvetíteni, ez is egy diszfunkció. A modernitásban megjelenő elit réteg (a 21. századi posztmodern társadalomról beszélünk) abban különbözik az előző társadalmaktól, hogy régen az elit réteg a születésükkel velejáró fogalmat jelentett. A posztmodernitásban lehet valaki elit úgy, hogy a társadalom kitermeli. A vezetéshez tekintélyre van szükség, ahhoz, hogy valami a társadalomban működjön, úgynevezett normanokra (normaalkotókra) van szükség, olyanokra, akik irányt mutatnak a társadalomban életükkel és munkásságukkal. Gondoljunk bele, a 21. század szellemi, politikai vagy kulturális környezetében vannak-e most olyan szellemi normanok, akikről azt hisszük, hogy az ő példájuk követhető. Inkább a pozíciókban gondolkodunk, de igazán ez a normatív szellem valahogy hiányzik. A jó értelemben vett politikai mozgalmaknak az lenne a céljuk, hogy kitermeljék a tömegből ezeket a normanokat. Azt látjuk, hogy a jó tömegben kiformálódnak célok, és az elit tudatosítja, hogy a közösségnek mire van szüksége. A jó értelemben vett elit mindig tudja, hogy a közösségnek mi a célja, még akkor is, ha az a közösségben nem fogalmazódik meg, mert a közösségben mindenki a saját célja elérésére törekszik. Van egy sajátos jellemzője, kérdése a posztmodernitásnak: vajon lehet-e olyan, hogy egy elit magához ragadja a hatalmat, és nem engedi meg, hogy a tömegből meginduljon a felfelé mozgó áramlat? Az elitek újratermelődnek a társadalomban, de mi van akkor, ha egy elit felhasználva a pozíciójából adódó előnyöket meggátolja, hogy a társadalomban az ő helyére sajátos módon újabb elit kerüljön, és befagyasztja az elitizmusnak az elitté válás csatornáit? Például a technikai vagy a közösségi médiának a használatával befagyasztja a felfelé áramlást, és ilyenkor használják azt az elitizmus kifejezést, ami bezárkózást jelent. Frigy Szabolcs hangsúlyozta, hogy a médiakutatásban, ahol az elitizmusnak külön irányzata van, az a gond — ebben a médiának nagy szerepe van —, hogy bezárnak minket egy véleménykamrába, ahol mindig a saját gondolatunk visszhangzik. Úgy érezzük, hogy a világ olyan, amilyennek mi látjuk. A véleménykamra nagyon veszélyes a társadalmi fejlődés tekintetében. Az utóbbi időszakban elkezdtek arról beszélni, hogy a közösségi oldalakon azt látom, amit előzőleg feltettem, ez pedig bezár egy körbe. Az a nagy kérdés, hogy képesek vagyunk-e kitörni ebből a véleménykamrából. Ha az elitizmus is bezár minket ebbe a véleménykamrába, ahol folyamatosan a saját gondolataink visszhangoznak, akkor tulajdonképpen soha nem tudunk friss, újszerű gondolatot magunkba szívni. Mintha megrekedne a társadalom fejlődése, és aki ezt a véleménykamrát létrehozta, nyugodtan, jól tud működni, mert nem indul meg az elitnek a cseréje. Azért is nehéz az elitnek a kitermelése, mert nagyon nehéz újszerű gondolatot eljuttatni a tömeghez, még akkor is, ha a közösség nyitna az újra. Nagyon lényeges az is, hogy milyen szerepet vállal a média, hogy bezárjon ebbe a véleménykamrába. A legalapvetőbb módszer a sulykolás. Ha valamit sokszor hallunk, elhisszük, hogy igaz. A posztmodernben nagyon sok eszköze van a sulykolásnak.

Ma azt lehet elitnek nevezni, aki képes kitörni ebből a véleménykamrából. Ha körbenézünk, ez keveseknek a kiváltsága. Fukuyama A történelem vége című könyvében megírta, hogy a demokráciával vége van a történelemnek, ennél jobbat nem lehet kitalálni. Frigy Szabolcs kifejtette, hogy a demokráciának — továbbgondolva a saját elméletét — a legnagyobb veszélye maga a demokrácia, mert ha körbenézünk a mikro- és a makrokörnyezetünkben, azt látjuk, hogy a demokrácia felemészti saját magát. A liberalizmus is felemészti saját magát. A demokrácia legnagyobb ellenségévé a populizmus lett. Nagyobb fizetést ígérnek, hogy szavazzanak rájuk stb. Ha bezárulunk a véleménykamrába, és nincsen kritikai érzékünk, akkor a populizmus irtózatosan tud terjedni. A démoszt, a néphatalmat épp a populizmus öli meg, nem engedi működni. Ma már nem működik a demokrácia a hagyományos demokratikus eszközökkel. A demokrácia létrehoz egy csomó olyan problémát, amit nem tudunk demokratikus eszközökkel megoldani. Frigy Szabolcs úgy látja, az elit azért is van válságban, mert nem engedik működni azt a felszálló áramlatot, ami a tömegből kiemeli az értékteremtő elitet. A másik nagy probléma az elit legitimizálása. Ki fogadja el a hatalmát, mitől lesz az elitnek tekintélye? Az elit akkor tudja betölteni a szerepét, ha a tömeg legitimitást ad neki, elismeri a hatalmát. Kinek a véleményére adunk a mai társadalomban? — tehetjük fel a kérdést. Paradox módon az a véleményformáló, akinek a közösségi oldalakon nagyon sok követője van, és elhiteti magáról, hogy épp olyan, mint az, aki követi. Ma az elittel szemben van egy ellenállás. Nagyon fontos, hogy az elit ne legyen kizáró. A posztmodern társadalomban nagyon fontos, hogy megtaláljuk a felfelé áramlásokat. Ha látszik, hogy a demokrácia felemészti önmagát, az annak a következménye is, hogy a demokráciának nagyon sok foltozása volt már a részvételi demokráciától több más típusig, s ma azt érezzük, hogy ki kellene találni a demokrácia 2.0-t. Látjuk, hogy a jelenlegit foltozni nem igazán érdemes, nem jól működik, annak a hiányát érezzük, hogy legyen egy olyan norma, egy olyan szellemi egyéniség, aki kidolgozza a demokrácia 2.0-t. Nagyon fontos, hogy az elit ne legyen monopolhelyzetben. Legyenek viták, s az, hogy mi itt összeülünk, egy jó leképezése annak, hogy tárgyalásokkal lehet eredményeket elérni — szögezte le Frigy Szabolcs.