Vidék

Az együttlét öröme

2014.09.24 - 09:03

Ifjúsági találkozó —„Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk. 19., 5) mottóval.

 

Mintegy négyszáz gyermek és fiatal vett részt szeptember 20-án, Túrterebesen az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón. Az évente megszervezésre kerülő rendezvényen 28 plébánia ifjúsága képviselte közösségét és mutatkozott be a találkozó elején szimbólumaival, megosztva a találkozó mottójához — „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk. 19., 5) — kapcsolódó gondolatait, üzeneteit. A nap gondolatébresztő előadásait korcsoportoknak megfelelően tartották: a 14–16 éveseknek Ft. Seffer Dániel ugocsai esperes a Jézussal való hétköznapi találkozás lehetőségeire hívta fel a figyelmet, a jézusi tekintetről beszélt, ami megerősít, bátorít, elfogad, értékel, ami valódi képet mutat; a 16 évesnél idősebbeknek pedig Ft. Czier István mezőfényi plébános a zene, az olvasás világán keresztül mutatott rá, hogyan készíthetnek helyet az életükben Jézus számára, milyen módon fejlődhetnek, mire kell több időt, figyelmet fordítsanak azért, hogy nyitottak legyenek, boldogabban éljenek. A kiscsoportokban a résztvevőknek alkalmuk volt kérdéseik, tapasztalataik megosztására. A délutáni alternatív foglalkozások — méta, kézművesműhelyek, társasjáték, gitáros éneklés, tánc — vidám, közvetlen hangulata közelebb hozta a fiatalokat egymáshoz. Azok, akik személyes beszélgetésre, csendesebb percekre vágytak, a templomba térhettek be, töltekezhettek a Szentségi Jézus jelenlétében. A találkozó középpontjában a szentmise állt, a fiatalok imával és énekkel dicsérték az Urat, elé hozták kéréseiket, és hálát adtak a nap kegyelmeiért. Ft. Luczás Lóránd szaniszlói plébános szentbeszédében kérte a fiatalokat, keressék az Istennel való kapcsolatot: „Jézus csak a szívünk vágyára vár, azért, hogy saját magával, végtelen isteni szeretetével ajándékozzon meg. Nem ajándékokkal, önmagával. Ez az üdvösség.” A találkozó közös vacsorával és zenés, táncos mulatsággal zárult.