Belföld

Az egyedüli megoldás az oltás

2021.05.11 - 13:00

A romániaiak 65 százaléka úgy véli, hogy a COVID-19 elleni oltás az egyetlen módja annak, hogy véget érjen a járvány, a megkérdezettek fele pedig nem érti, hogy miért vonakodnak az immunizálástól az emberek — legalábbis ez derül ki a frissen közzétett Eurobarométerből.

Hiába bíznak bennük sokan, majdnem ugyanannyian aggódnak is azért, mert szerintük túl rövid idő alatt fejlesztették ki, tesztelték és engedélyezték a vakcinákat ahhoz, hogy biztonságosak legyenek. Az aggódók aránya 67 százalék, 15 százalékkal magasabb az uniós átlagnál. A romániaiak 72 százaléka attól is tart, hogy az oltásoknak olyan hosszú távú mellékhatásaik lehetnek, amelyeket jelenleg nem ismerünk.

Az európaiak 45 százaléka nyilatkozta azt, hogy a lehető leghamarabb beoltatná magát, illetve már megkapta az oltást. Romániában ez az arány 23 százalék, ami valóban közelít az eddig beoltottak arányához, minden hatodik megkérdezett pedig azt mondta, hogy egyáltalán nem szeretné, ha beoltanák. Vannak, akik még kivárnak: egy részük „inkább később” (36 százalék), másik részük valamikor az év folyamán (23) immunizáltatná magát.

Jelenleg az egészségügy a legfontosabb úgy idehaza, mint az Európai Unió egészében, vallják a megkérdezettek — derül még ki az Eurobarométerből. A hazai lakosság 57 százaléka elégedett a koronavírus-járvány elleni uniós intézkedésekkel, ez 14 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag, és az idehaza életbe léptetett intézkedésekkel is hasonló mértékben elégedettek. Az Eurobarométerből az is kiderül, hogy a romániaiak 77 százaléka tudja, hogy az Európai Unió kulcsszerepet játszik a COVID-19 elleni oltások beszerzésében.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!