Vidék

Az egész megye készül az új tanévre

2019.09.05 - 10:34

Alig pár nap van az iskolakezdésig, mindenhol az utolsó simításokat végzik a tanintézményekben, hogy megfelelő körülmények között fogadhassák hétfőtől a tanulókat. Szeptember kilencedikén — kinek örömére, kinek bánatára — becsengetnek.

Valamivel több mint 600 gyermeknek csengetnek be hétfőn Halmiban, az ovisokat és a diákokat is kifestett-takarított, rendbe tett osztálytermek várják — viszont a már nagyon várt és ugyancsak szükséges, hosszított programú napközit még nem vehetik birtokukba az apróságok, pedig már szeptember 1-jén kulcsra kész állapotban kellett volna lennie. A „piros téglás iskola” 200 négyzetméteres, anno igen leromlott állapotban lévő hátsó traktusából már évek óta hosszított programú napközit szeretett volna kialakítani az önkormányzat, amelynek egy sikeres európai uniós pályázat nyomán 300 000 euró áll rendelkezésére a teljes körű külső-belső felújításra, a napközi teljes körű felszerelésére (a kiságyaktól, bútorzattól kezdve egészen a játékokig), valamint a hozzá tartozó játszótér kialakítására — tavaly ősszel pedig már a kivitelező cég is megvolt, amelynek tíz hónap állt a rendelkezésére a munkavégzésre, s azt ígérte: 2019 tavaszára meg is lesz. „A tavaszból aztán szeptember 1-je lett, de akkorra sem készült el, pedig már csak jó kéthétnyi munkája van még hátra — viszont hetek óta nem dolgoznak a munkások, mert szabadságra akartak menni, a cégvezető meg kénytelen volt elengedni őket, ha nem akarta, hogy felmondjanak. Mi meg itt állunk majdnem készen; hamarabb meglesznek a bútorok, felszerelés, mint ahogy a termek, ahová bekerülnek majd. És sajnos semmit nem tehetünk — a bosszankodáson kívül —, pedig a napközi épületére nagy szükség van: egyrészt, hogy az oviban a gyerkőcök ne legyenek úgy összezsúfolva, másrészt a késő délutánig dolgozó szülők életének megkönnyítésére” — magyarázza lapunk megkeresésére Incze Lajos polgármester.

 

„Ilyen nyugodtan talán még soha nem kezdtük a tanévet: minden osztály megvan, nincsenek összevonások. Kimeszelt, felfrissített, rendbe tett termek várják majd a gyermekeket hétfő reggel; a hőközpont számára a téli tűzifa összevágva, felrakva; a 16 személyes iskolabuszok leműszakiztatva, sofőrjeik alkalmazva vannak — sőt, már az órarendet is elkészítették, hogy hol mikor állnak meg” — sorolja az Avasújvárost vezető Majláth Gábor. Mint mondja, a napokban adták ki az építkezési engedélyt, játszótér épül ugyanis az iskolaudvaron, ám ezzel még messze nem érnek véget a „tanügyis építkezések”: hamarosan elkezdődik egy új, kéttermes óvodaépület építése is a régi iskola épületének helyén. „Ez egy sok évvel ezelőtt megnyert pályázat, ami eredetileg 4–5 termes óvodáról szólt — sajnos azonban már nincs annyi gyermek Avasújvárosban, hogy egy ekkora méretű ovira legyen szükség, a kéttermesre viszont van, így amikor lehetőség adódott, gyorsan átírattuk a pályázatot. Megtörtént a közbeszerzés, a kivitelező is megvan már, a tervek tűzoltósági láttamoztatása zajlik épp, s kezdődhet a munka. Egy év alatt kell megépülnie, a körötte lévő területrendezést (kerítés, parkolókialakítás stb) pedig a polgármesteri hivatal vállalta magára” — mondja.

 

Túrterebesen tanárok hiányoznak még, no meg a hetedik osztályosok tankönyvei — summázza tömören Sárosi Tibor iskolaigazgató, nem hallgatva el azt sem: míg a katedrák pénteki leosztását követően a tanárhiány megoldódik, a hetedikeseknek esélyük sincs tankönyveket kapni, ugyanis még csak a fordítások sem készültek el mostanáig. Hétfőn öt óvodai csoport (összesen 100 aprónép) veszi birtokába a vidám épületet, az iskolában pedig 141 elemista és 115 felsős kezdi a tanévet — közülük az elsősök és az ötödikesek szokás szerint új tantermekben. „Nincs még osztályösszevonási gondunk, de ez az utolsó ilyen év, hogy két párhuzamos osztályt (18–18 fős előkészítőt) indítunk — mert van kivel. Úgy számolom, a következő három-négy évben ez már nem fog megtörténni… A tankönyvek egy része már megérkezett, és folyamatban van a többi is, kivéve a hetedik osztályosokét, mint már említettem; a téli tűzifa is be van szerezve, iskolabuszunk bár nem a legfiatalabb korosztályba tartozik, de jó állapotban van, a sofőr is rendelkezik engedéllyel — ami, pontosabban aki hiányzik, az a karbantartó-fűtő, az előző ugyanis nyugdíjba vonult, s a helyére most fogunk újat alkalmazni, csak hát ez sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek lennie kellene” — fejti ki, hozzátéve: hétfőn a templomban, ökumenikus misével kezdik a tanévet, s onnan indulnak, ki oviba, ki iskolába, ahol a tanítónénik jóvoltából egy nagyon vidám-színes ugróiskola is várja a gyerkőcöket.

 

Építkezések nyara — így foglalja össze örömmel vegyes büszkeséggel a hátunk mögött hagyott hónapokat Tóth Zoltán kökényesdi polgármester. Sem öröme, sem büszkesége nem alaptalan, hiszen több mint 110 000 lejes pályázatból újult meg alapjaiból a csedregi tanintézmény mosdója, ahol külön leányoknak, fiúknak, tanároknak szóló és mozgássérült WC-fülkéket alakítottak ki, új elektromos hálózat, mélyfuratú kút, emésztőgödör biztosítja az európai normáknak megfelelő működést. Emellett — akárcsak Avasújvárosban — sikeres pályázat nyomán kéttermes óvoda is épül (amire nagy szükség is van, hiszen a településen az ovisok létszáma nem kevesebb mint 61), a júniusban elkezdett munkálatok nagyon jó ütemben haladnak, év végre tető is kerül a falakra. Kökényesden a régi görögkatolikus iskola épületét újították fel s látták el új mosdókkal, de a legnagyobb változások a turisztikai központ épületében történnek hamarosan. Mivel eredeti funkciója nem élvezett maximális kihasználtságot, az önkormányzat úgy döntött, hogy modern, hosszított programú napközit alakít ki benne — annál is inkább, mert nőtt a gyerkőcök létszáma, az eddigi 14 helyett már 21 gyermek jár napközibe.

 

Pusztadaróc község két településén kezdődik el az iskolai év és négy településén az óvodai oktatási év, összesen 130 óvodás és 255 iskolás számára hétfőn, tájékoztatta lapunkat a település polgármestere. Găman Mihály elmondta, hogy Pusztadarócon és Szamosdarán működik általános iskola a községben, az óvodai szintű oktatás feltételei viszont már minden daróci faluban adottak, mindkét szinten vannak magyar nyelvű csoportok és osztályok. Pusztadarócon hosszított programú napközi is működik. Megvan a pedagógus-utánpótlás Pusztadarócon, személyzeti problémákkal nem küszködnek, jó állapotban vannak az oktatási célú épületek és a csatolt létesítmények is, évek óta szép, rendezett iskola- és óvodaépületekbe járhatnak a daróci gyerekek, rendben van tartva a sportterem, a sportpálya és a játszóterek is. Negy beavatkozásra nem volt szükség egyik épület esetében sem a nyári szünet idején, összegzett Găman, minden intézményben van és használható az angolvécé, évek óta minden engedély, az egészségügyitől a tűzoltóságiig ki van adva minden épületére az oktatási hálózatnak, a működési feltételek mind adottak a kilencedikei iskolakezdéshez. Az egyedüli, amivel bajok vannak, az az iskolabusz, amelyik tíz éve szolgál Pusztadarócon, mutatott rá a polgármester; a minisztérium öt éve ígéri, hogy lesz új a községben, de azóta sincs küldve új jármű.

 

Mikola községben három település oktatási intézményeire kell figyeljen a községvezetés és a tanügyi igazgatóság, 370 gyerek kezdi az elemi és általános iskolai évet, 120-an az óvodait. Dobos Csaba mikolai iskolaigazgató elmondta, hogy az újmikolai és az újberki gyerekek szállítását két iskolabusszal oldják meg, amelyek korukhoz képest jó műszaki állapotban vannak. Pedadógushiányra ebben a községben sem panaszkodott az igazgató, viszont az új iskolára épített emelet miatt csak ideiglenes működési engedéllyel kezdi a tanévet az általános iskola. A román és magyar nyelvű óvodai csoportok és iskolai osztályok mellett ukrán nyelvű oktatás is folyik Mikolában, hívta fel a figyelmet Dobos, az óvodában 21 gyerek tanulja az ukránt is, az iskolában pedig 120 gyerek teszi ugyanezt egy suceavai pedagógusnak köszönhetően.

 

Lázáriban 512 gyereket várnak a hétfői iskolai és óvodai tanévnyitóra. Kész van Lázáriban a Petőfi Sándor Általános Iskolával szemben épült óvoda, idén már ezt is belakják a kicsik, tájékoztatta lapunkat Simon Ferenc, a lázári iskola vezetőségi tanácsának a tagja. Alsó és felő tagozatos általános iskolai oktatás Lázáriban, Sándorhomokon és Nagypeleskén fog kezdődni, óvodai csoportokat a lázári, a nagypeleskei, a sándorhomoki és a kispeleskei óvodákba várnak a megnyitóra. Új útvonalat illesztettek be az iskolabusz-hálózatba, néhány gyereket Nagypeleskéről kell majd a lázári óvodába szállítani, de ingajárat üzemel Szárazberek és Sándorhomok, Kissár és Lázári, Kispeleske és Sándorhomok között. Ezekkel a buszokkal minden rendben van, jó műszaki állapotban kezdik majd a tanévet kilencedikén. Nincs pedagógushiány a községben, tájékoztatott Simon, teljes a szakképzett óvónői és tanítói létszám, a nagypeleskei román katedrát nyugdíjas pedagógus fogja betölteni.

 

Mezőteremen 227 diák kezdi az új tanévet, közülük 175 iskolás és 52 óvodás. 188-an román, 109-en pedig magyar tannyelvű osztályban, illetve csoportban fognak tanulni.

Stock Katalin, a Mezőteremi Általános Iskola titkárnője szerkesztőségünknek elmondta azt is, hogy a következő tanévtől kizárólag címzetes tanárai lesznek az iskolának, sem helyettesítő, sem pedig szakképzetlen pedagógusok nem állnak jelen pillanatban az intézmény alkalmazásában. A községben 4 épübetben zajlik az oktatás, három iskola- és egy óvodaépület ad otthont a napi tevékenységeknek. A nyár folyamán sikerült elvégezni az általános takarítási feladatokat is az épületekben, helyenként egy-egy nyílászárót is kicseréltek, viszont nagyobb volumenű beruházásokra sehol nem volt szükség, mivel összességében jó állapotban vannak a községben működő tanintézmények. A diákok ingáztatását Vezendről és Portelekről az új tanévben is egy iskolabusszal fogja megoldani az önkormányzat, ennek köszönhetően gördülékenyen induló, jó tanévre van kilátás.

 

Kálmándon szintén rendben vannak a dolgok, a jövőre vonatkozóan kilátásban van az iskola B épületének teljes felújítása, de mivel a vidékfejlesztési porgram pályázata nincs még a kivitelezés fázisában, nyáron még nem sikerült elkezdeni a felújítási munkálatokat. Mivel tavaly kifestették az iskola legtöbb tantermét, az idei nyári szünet során csak az ilyenkor szokásos takarítási és fertőtlenítési feladatokat végezték el a tanintézményben — tudtuk meg Sütő Imre polgármestertől, aki azt is elmondta, hogy egyre csökken a diáklétszám a községben, éppen ezért Börvelyből és Újbörvelyből is ingáznak Kálmándra diákok, ezt pedig egy jó állapotú iskolabusszal sikerül nap mint nap megoldani a tanév idején.

A kálmándi Joseph Solomayer Általános Iskola igazgatója, Török Tamás szerkesztőségünknek elmondta, hogy összesen 170 diák kezdi el a következő tanévet a községben, 125 iskolás és 45 óvodás szerepel a tanintézmény nyilvántartásában. Kálmándon az iskolában csak magyar tagozat van, míg az óvodában 3 csoportban folyik az oktatás, egy hosszított programú magyar csoporttal, egy normál programú magyar csoporttal és egy szintén normál programú német tannyelvű csoporttal rendelkezik az óvoda.

Ami a kálmándi pedagógusállományt illeti, az iskolaigazgató elmondta, hogy címzetes és szakképzett helyettesítő tanárok alkotják a helyi tanári gárdát, szakképzetlen pedagógusokkal nem rendelkezik az iskola. A kálmándi oktatás három épületben zajlik, az egyik ingatlanban az I–IV. osztályosok, egy másikban pedig az V–VIII. osztályosok tanulnak, valamint a harmadik épületben az óvoda üzemel.

Mindhárom épület rendben van, nagyjából 10 éve korszerű, benti mellékhelyiségek állnak a diákok és tanárok rendelkezésére, a jövőben pedig, ahogy ígérték, az iskola B épülete teljes felújításon is átesik majd.

 

Mezőfényen tavaly és tavalyelőtt zajlottak felújítási munkálatok, így az idei nyáron csak itt-ott volt szükség némi karbantartásra. Brém László polgármester szerkesztőségünknek elmondta, hogy 130 iskolás és 45 óvodás kezdi hétfőn Mezőfényen az új tanévet; a diáklétszám elégséges, összevont osztályok nem lesznek.

Az oktatást egy iskola- és egy óvodaépületben valósítják meg, mindkettő rendelkezik a szükséges működési engedélyekkel, korszerű, felújított épületek ezek mellékhelyiséggel. Minden tagozaton van elegendő pedagógus. Ugyanazzal a tanári gárdával kezdik a tanévet, amellyel tavaly is dolgozott az iskola. Az ingázó diákok egyelőre kevesen vannak, és számukra egyelőre nem kellett iskolabuszt biztosítson az önkormányzat, viszont a ha jövőben igény mutatkozna rá, akkor a polgármesteri hivatal készen áll akár a szomszédos falvakból, Csanálosról és Csomaközről is ingáztatni a diákokat.

Azon szülők számára, akik úgy érzik, Mezőfényen járatnák gyermekeiket iskolába, kész segítséget nyújtani a mezőfényi önkormányzat, ugyanis tavasszal sikerült két 8+1 személyes kisbuszt vásárolni, amelyeket kész az iskolások rendelkezésére bocsátani az önkormányzat. Ezek a buszok a helyi kulturális és sportegyesület tulajdonát képezik, de igény esetén akár a szomszédos falvakból ingázó gyermekek szállítására is felhasználhatók.

A polgármester örömmel közölte, hogy úgy néz ki, sem a jelenlegi, sem pedig a jövőbeni diáklétszámmal nem lesz gond, idén szép számban születtek gyermekek, és jelenleg is feltöltve indulnak az osztályok.

 

Szamosdobon jelenleg is zajlik az iskola felújítása, de Bartha József alpolgármester úgy tudja, szombatra elkészül a belső munkálatokkal a terepen dolgozó munkacsoport, így hétfőn már felújított épületben fogják várni a diákokat. A felújításhoz a belső munkálatok mellett hozzátartozik még a külső hőszigetelés, illetve a központi fűtés kialakítása is, viszont ezeket már csak a tanév elkezdése után fogják befejezni, de ezek a folyamatok várhatóan nem fogják zavarni a tantermekben folyó munkát.

Egyébként Szamosdob községben két helyszínen zajlik majd az oktatás, egyfelől a községközpontban, ahol elsőtől a nyolcadik osztályig tanulnak a gyerekek, illetve egy napközis, hosszított programú óvoda is működik, másfelől pedig Csengerbagoson, ahol I–IV. osztályok vannak és normál programú óvoda működik.

Szamosdobra a szomszédos falvakból 2 iskolabusz segítségével ingáznak a gyerekek, az önkormányzat egy 26 és egy 16 férőhelyes iskolabusszal rendelkezik.

Az alpolgármester szerint az utóbbi években diáklétszám-csökkenés volt tapasztalható, így az előző években jegyzett 380 fős diáklétszámhoz képeset az idei tanévet csak mintegy 340 nebuló kezdi el.