Programajánló

Az Édes Anna Nagykárolyban

2016.01.26 - 11:51

A Borostyán Produkció szervezésében egy szépirodalmi klasszikusunk, Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének feldogozásával lép fel Nagykárolyban Gajai Ágnes, a Szigligeti Színház színésznője.

A XX. század elején játszódó történet a mában is különösen aktuális nőiség kérdéskörét járja körbe. Kosztolányi egyik legismertebb műve éppen 90 évvel ezelőtt született, ennek tiszteletére elevenedik meg Édes Anna karaktere. Az úr-cseléd viszonyt mint a társadalmi igazságtalanság témáját és jelképét a naturalizmus hozta be az irodalomba. Az elnyomó és elnyomott hagyományos szerepéhez többnyire erkölcsi tulajdonságok is társulnak: megalázottságában a cseléd a tisztaság és jóság megtestesítője. De meddig lehet és meddig kell tűrni az elnyomást? A sokszereplős regény egyéni előadássá formálása komoly színészi munkát igényel, amit a stúdió jellegű előadás még nehezebbé tesz. A Borostyán Produkció előadását szerdán 19 órától a Nagykárolyi Művelődési Központ nagytermében láthatják, jegyeket elővételben az RMDSZ helyi irodájában 13 lejes egységáron lehet vásárolni.