Az eddiginél még izgatottabb várakozás előzte meg az idei néptánc flashmobot a szatmárnémeti karácsonyi vásárban, hiszen az eddigi jól körbejárt helyett vadonatúj helyszínen, a Pannónia/Dacia előtt perdült szilágysági táncra a mindkét értelemben népes sereg.

Persze van, ami nem változik: a nézők gyűrűje ugyanúgy körbefogta őket, mint eddig  – és ennek a lassan hagyománnyá érő villámcsődületnek talán ez a legnagyobb varázsa: a közvetlen közelség, hiszen még karnyújtásnyira sincsenek egymástól a nézők és a táncosok.

Ám mielőtt táncra perdültek volna, ahogy az ilyentájt szokás, megkántálták nem csak a város karácsonyfáját, de magát Szatmárnémeti is – és annak ellenére, hogy közös próbájuk nem volt (nehezen is lehetett volna), a több mint 200 hang szép egységben énekelt a Bakos zenekar vezetésével, s messzire elhallatszott a Pásztorok, pásztorok.

A legények szilágysági cövekelős verbunkja most is megrezegtette, az ugyancsak szilágysági csárdás és ugrálós felforrósította a levegőt, s túlzás nélkül fáradhatatlanul ropta a Szamoshát, az avasújvárosi Bokréta, az utánpótlásuknak is tekinthető Ördögrokolya, a tasnádi Hepehupa, a szilágyszéri Kukurók, a Röpike, a lelei Nemesek, a bogdándi Rózsmalit, a zilahi Terbete, a dobrai Orgonác, a halmi SzarvasKő, a kökényesdi Rozmaring, a börvelyi Gyöngyvirág legapróbbja – nagyja.

Ragyogóan sugárzó örömtánc volt a javából: az ajándékot adó néptáncosok és az ajándékot kapó nézők számára is. Mint ahogy a szilágyságit követő „második felvonás” is, amikor táncba vitték a nézőket, akikkel előbb Pálmácskát, majd Icike–picikét, s legvégül Szederindát jártak. 

Szabó Kinga Mária