Külföld

Az eddig véltnél évtizedekkel korábban épülhetett a Machu Picchu

2021.08.05 - 10:35

A tudósok korábban spanyol gyarmati feljegyzésekre támaszkodva állapították meg az Andok hegyláncai között megbúvó város megalapításának legkorábbi lehetséges dátumát - olvasható a The Art Newspaper honlapján.
    Ezen dokumentumok szerint Pachacuti inka uralkodó építtette a várost, miután területszerző hadjárata részeként meghódította a régiót, ami végül az Inka Birodalom megszületéséhez vezetett. A feljegyzések alapján Pachacuti 1438-ban került hatalomra, így az uralkodásához kötődő jelentős eseményeknek ez után kellett történniük.
    Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány készítői most radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá a romváros három temetkezési barlangjában 1912-ben feltárt emberi csontokat és fogakat, ami lehetővé tette a város építési idejének pontosabb meghatározását.
    A maradványok nagyjából 26 olyan személytől származnak, akik a jelek szerint szolgaként dolgoztak az inka társadalom uralkodó osztálya számára kialakított komplexumban. Több száz szolga élt Machu Picchuban, hogy egész éven át gondoskodjanak a városról, ahol az inka elit csupán időszakosan tartózkodott.
    A friss eredmények szerint a várost folyamatosan lakták nagyjából 1420-tól 1530-ig, és a jelek szerint a spanyol hódítók 1532-es érkezését követően elnéptelenedett.
    Az új eredmények átírhatják az Inka Birodalom hajnalának történetét. A szakemberek szerint ha a jövőbeli vizsgálatok alátámasztják a radiokarbonos vizsgálat eredményeit, azzal Pachacuti trónra kerülésének ideje és hódításainak kezdete legkevesebb két évtizeddel korábbra tolódik.
    Az inka művészet, építészet, várostervezés és mérnöki munka mesterművének tekintett Machu Picchut 1983-ban nyilvánították a világörökség részévé.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Új erszényesbékafajt fedeztek fel Amazónia perui részén

Az erszényesbéka-félék egy új faját fedezték fel az Amazonas-medence perui részén - jelentette be a dél-amerikai ország természetvédelmi területeiért felelős szolgálat.