Vidék

Az Avasban táboroztak

2019.08.08 - 12:14

A Cutezătorii Munţilor Ifjúsági, Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesület augusztus 1–4. között tábort rendezett Lunaforráson a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára, a Kaufland Románia Környezetvédelmi és személyiségfejlesztő táborainak keretében.

A táborban ingyenesen vehettek részt különböző gyermekotthonok lakói, Szamárnémetiből, Halmiból és Óváriból összesen 31-en, 10–14 év közötti fiatalok, valamint az egyesület tagjai közül 23-an. Az 54 gyermekből álló csoport felügyeletéért 29 felnőtt felelt.

A résztvevőknek lehetőségük volt megélni olyan pillanatokat, amelyek rádöbbentették őket arra, miként is élhet az ember együtt harmonikusan a természettel. A gyerekek közül sokan életükben először aludtak sátorban a szabad ég alatt, vagy most először ettek a szabadban, nyílt láng fölött készült ételeket. A táborban töltött idő alatt megannyi csapatépítő játékra is sor került, amelyek mind személyiségfejlesztő hatással voltak a gyerekekre. Az egyik legizgalmasabb foglalkozás, amelyen mindannyian részt vettek, az a környezetvédelmi túra volt, amit Lunaforrás környékén tartottak.

Hasonló környezetvédelmi túrát immár harmadjára szerveztek a Cutezătorii Munţilor Ifjúsági, Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesület tagjai, legutóbb májusban, illetve tavaly szeptemberben látogatták meg a környéket. Ilyenkor mindig szemétgyűjtéssel is összekötik a kirándulást a szervezők, hiszen a környék gyakori piknikezőcélpont, így sok szemét is marad a nem megfelelő módon piknikezők után. Ezúttal mintegy 500 kilogramm szemetet gyűjtöttek össze a túrázók.

A tábor harmadik napját a személyiségfejlesztésnek szentelték a szervezők: Veres Andrea és Danea Delia pszichológusok közreműködésével különböző foglalkozásokat szerveztek, amelyek révén a gyermekek saját személyiségük erősségeire találtak rá, de olyan belső értékeket is megtaláltak önmagukban, amelyek tudatában sokkal motiváltabbak lehetnek majd a jövőben.

A tábor utolsó napján a Szatmár Megyei Salvamont hegyimentői közreműködésével a Kiskövesen sziklát is mászhattak a vállalkozó kedvű fiatalok. A természetben töltött idő, a jókedv és a szórakozás felejthetetlenné tette a résztvevők számára ezt a néhány napot.