Belföld

Az autonómia melletti összefogásra szólított fel az SZNT

2014.08.18 - 14:01

Az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel az erdélyi magyarság két államfőjelöltjét vasárnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig Szilágyi Zsoltot jelölte államfőnek. Ahhoz, hogy egy államfőjelölt felkerüljön a szavazólapra, kétszázezer támogató aláírást kell összegyűjtenie.

Izsák Balázs azt kérte a jelöltektől, hogy mindketten használják az Egymillió szavazatot az autonómiára! jelmondatot, világossá téve, hogy Székelyföld autonómiája olyan cél, amely a máskor versenyben álló magyar pártokat is összefogja.

Az SZNT elnöke felkérte a két államfőjelöltet, nyilatkozatban erősítsék meg, hogy elfogadják a viták felett álló, közös alapként a Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútumát, és közös jelképként a Székelyföld tíz éve ismert és elterjedt zászlaját, illetve címerét.

Izsák Balázs úgy vélekedett: a romániai elnökválasztás páratlan lehetőséget kínál a Székelyföld autonómiája iránti közösségi igény minden eddigi mértéket meghaladó felmutatására.

"Arra van szükség mindössze, hogy a két magyar jelölt egymást kiegészítve, esetenként egymás érveit megerősítve magyarázza el a kampány során többségi honfitársainknak, hogy Székelyföld területi autonómiája nem sérti sem Románia, sem a székelyföldi románok érdekeit, mi több, ez az egész ország lakosságának a javát szolgálja. Ha képesek vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének összefogását a romániai elnökválasztáson is megismételni, joggal számíthatunk arra, hogy minden eddiginél több magyar szavazót sikerül mozgósítanunk" - írta felhívásában a Székely Nemzet Tanács elnöke.

A romániai magyar érdekképviselet csak a kommunista diktatúra bukása után, 1990-ben kapott több mint egymillió szavazatot, az akkor még 1,7 milliós magyarságtól. A 2012-es parlamenti voksoláson az RMDSZ szenátorjelöltjeire csaknem 390 ezren, az EMNP szenátorjelöltjeire pedig közel 60 ezren voksoltak. A 2011-es romániai népszámláláson 1 millió 230 ezren vallották magukat magyarnak.