Szatmárnémeti

Az autódepó rekordtartói

Fotó: A szerző felvétele
2021.05.04 - 08:00
Két évvel ezelőtt kezdte meg áldásos/átkozott munkáját az emelődarus autóelszállító; van egy autó, amelyik szinte a legelejétől fogva az elszállított autók telephelyén várja a gazdáját, mindhiába.

Még mindig a közterület-fenntartó (ADP) Gara Ferăstrău utcai telephelyén van az a kolozsvári rendszámú, sötétkék Dacia Logan, amelyiket 2019. május elején, alig pár nappal az elszállítási rendszer beindítása után emelték el szabálytalan parkolás miatt. Ez a kocsi az elszállítása és a depóban történő tárolásának kezdete óta terheli gazdájának a számláját a napi 50 lejes tárolási díjjal, amennyibe ez a „szolgáltatás” kerül. Kétévnyi idővel, azaz 730 nappal számolva ez nem kevesebb mint 36 500 lejt jelent. Sokat nem tudunk az autó tulajdonosáról és arról, hogy miért hanyagolja az autóját ilyen áron is, annyi információnk van, hogy a két évvel ezelőtt megtörtént elszállítás után perelte az ADP-t, és azért nem fizette ki a közúti bírságot, az elszállítás díját, mert igazságtalannak tartotta azt. Egyedi jelenség ez egyébként, a közterület-fenntartótól kapott tájékoztatás szerint nincs más negatív rekorderük a telephelyen, két másik, régóta ki nem váltott autót is kerülgetnek viszont, ezek három hónapja lettek beszállítva a telephelyre.

270 ezer lej kintlevőség

Ha lenne az ADP-nek behajtója, akkor nem lenne irigylésre méltó helyzetben, ugyanis nagyon sok pénzzel tartoznak az elszállítással végződő tilosban parkolást elkövető sofőrök. Összesen tizenegy autó rostokol jelenleg az ADP-depóban, ezek után több mint 270 ezer lejt kellene inkasszáljon a közterület-fenntartó. Lapunkhoz elküldött közleményében az áll, ezt a kintlevőséget nem áll szándékában a klasszikus módon, a nem fizetők ellen pert indítva behajtani, hanem ha a sofőr vagy a tulajdonos passzív hozzáállásával telik el a megfelelő hosszúságú idő, a járművek gazdátlannak lesznek nyilvánítva. Ezután a vonatkozó törvény előírásainak betartása mellett becsüst hívnak, amelyik felértékeli az autókat, és megpróbálja értékesíteni azokat az ADP, hogy enyhítsen a kintlevőségei okozta terheken.

Egyre fogy a munka

Az emelőkocsi nonstop üzemel; amikor a karrierjét kezdte, havi átlagban száz autóhoz hívták. Ez mára egyre csökken, egyre kevesebb közlekedést nehezítő kihágást követnek el a megyeszékhelyen. Akinek gondot okoz egy szabálytalanul parkoló autó, bármikor hívhatja a nonstop üzemelő szerelvényt, a városi rendőrség 0361.919-es számán lehet bejelenteni, ha autóst, gyalogost vagy biciklist zavar egy-egy szabálytalanul parkoló jármű. Éjjel-nappal üzemel a 0733.046.635-ös számon elérhető, Gara Ferăstrău utca 9. szám alatti telephely is, ahová az elszállított kocsikat viszik, így a tulajdonosnak sem kell reggelig várnia az esetleg az éjszakai órákban elszállított autója kiváltásáért.

Elszállítás és büntetőpont

Mióta van lopóautó, a tilosban parkolás nem olcsó mulatság Szatmárnémetiben. Ha elviszik az autót, 500 lejbe kerül kiváltani a Gara Ferăstrău utcai telephelyről, minden napnyi tárolás 50 lejbe kerül. Ha az utcán, még platóra kerülés előtt odaér a sofőr a kocsijához, 300 lejt kell fizetnie kiszállási és manőverezési díjként, és nincs elszállítás, ha elviszi a rossz helyen hagyott kocsit. Az adott időszakban érvényes KRESZ szerinti büntetőpont és a közlekedési kihágásért kiszabásra kerülő pénzbírság mindkét esetben jár a daruskocsis tarifán felül, mert rendőr is kíséri az intézkedő lopóautó-személyzetet.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tisztábbak a szatmárnémeti piacok

Az utóbbi időben jobban odafigyel a piacgondokság a megyeszékhelyi „vásárterek” tisztaságára. Az aligazgató szerint eladónak, vevőnek egyaránt jobb ha takarosak a piacok. Zárt szemétgyűjtőt csináltak.
Szatmárnémeti

Folyamatos korszerűsítések a szatmárnémeti köztemetőben

Minden évben kisebb – nagyobb összeget költ az Amaci úti köztemetőre is a közterület-fenntartó által a szatmárnémeti városvezetés: a harangláb és tetőszerkezete már megújult, idén a kápolna kerül sorra, de bővítik a közvilágítást és folyamatosan építik-felújítják a kerítést is.
Szatmárnémeti

Megoldják az ócskapiac befedését

Hiába a piacgondnokság minden igyekezete, évek óta nem sikerült felelős vállalkozót találni, aki elvállalná a Lăcrămioarei utcai ócskasor befedését — a végleges megoldás odázva van, de feledve nem.