Belföld

Az AUR parlamenti szavazást kér a költségvetés-kiigazításról

2021.08.17 - 13:24

Ha az állami költségvetésről szavaznia kell a parlamentnek, ugyanez kellene hogy érvényes legyen a költségvetés-kiigazításra is - idézik az alakulat keddi közleményében George Simiont. A politikus hozzáteszi, a kormány régóta tudta, hogy szükség lesz a kiigazításra, és hónapok álltak a rendelkezésére az erről szóló törvénytervezet kidolgozására, amelyet aztán elküldhetett volna a parlamentnek jóváhagyásra.

A másik társelnök, Claudiu Târziu is úgy véli, hogy a kabinet halogatta a tervezet kidolgozását, és tudatosan időzítette a parlamenti szünet időszakára. Rámutatott, utólag ugyan a parlament elé kerül a kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendelet, a törvényhozás azonban akkor már "kész tények elé lesz állítva", hiszen a rendelet hatályba lépése és a parlamenti szavazás közötti időszakban "a kormány annyi hitelt vehet fel a parlament megkerülésével, amennyit csak akar".

"Az államadósság és a költségvetési hiány túl fontos ahhoz, hogy a kormány parlamenti vita nélkül, kénye-kedve szerint növelje, főleg hogy az államadósság már meghaladta a GDP 50 százalékát, a költségvetés pedig 7 százalékos deficitre épül" - nyomatékosította Târziu.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az egyszeri segély késhet, a nyugdíj nem fog

Az AUR megtámadta az alkotmánybíróságon az idei állami költségvetésről szóló törvény tervezetét, ezért késhet a nyugdíjasoknak szánt egyszeri támogatás kifizetése.
Belföld

Jóváhagyta a kormány az idei költségvetést

Jóváhagyta csütörtök esti rendkívüli ülésén a Bolojan-kabinet a 2026-os állami költségvetés tervezetét, amelyet a parlament elé terjesztenek.
Belföld

Ilie Bolojan és a Vexler-törvény ellen is tüntettek

Könnygázt is bevetett a csendőrség.