Belföld

Az AUR Klaus Iohannis államfői tisztségből való felfüggesztését kezdeményezi

2021.11.01 - 14:40

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke hétfőn bejelentette, hogy a párt megkezdi a Klaus Iohannis államfő felfüggesztésére irányuló eljárást.

A politikus a parlament épületében adott nyilatkozatában közölte, az államelnök felfüggesztését támogató aláírásokat gyűjtenek a képviselők és szenátorok körében. 'Ígéretet kaptunk több párt törvényhozóitól, hogy alá fogják írni az államfő felfüggesztéséről szóló indítványt' - tette hozzá az AUR vezetője.

Simion azt mondta, már a Ciucă-kormány miniszterjelöltjeinek keddi meghallgatása közben elkezdik gyűjteni az aláírásokat. Első lépésként a törvényhozók harmadának kézjegyére, azaz 156 aláírásra van szükség, majd 234 szenátornak és képviselőnek kellene megszavaznia a kezdeményezést a parlamentben - magyarázta.

Az AUR társelnöke szerint az államfő leváltását az indokolja, hogy immáron két ízben bízott meg kormányalakítással olyan személyeket, akiknek nem sikerült parlamenti többséget szerezniük.

"Az alkotmány szerint - amelyet Klaus Iohannis mandátumának egész ideje alatt lábbal tiport - jelen helyzetben előre hozott választásokat kell kiírni. Ugyanakkor, hogy kíméljük a románok zsebét és idegeit, az előre hozott választásokkal egy időben meg kell tartani a népszavazást az elnök leváltásáról is" - fogalmazott.

A politikus azt állítja, már váltottak üzeneteket a témában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnökével, Ludovic Orbannal, és hamarosan személyes találkozóra is sor kerül. Ugyanakkor több PNL-s és USR-s törvényhozó is jelezte, hogy támogatná a kezdeményezést - nyomatékosította.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Románia államelnököt választ – a második forduló percről-percre!

Reggel 7 órakor megnyitottak a szavazóházak, a mai napon eldől, hogy ki lesz Románia új elnöke. Kövessék velünk a szavazás Szatmár megyei történéseit, percről-percre!
Belföld

A nép beszélt és emígyen szóla!

Jelöltek nyilatkozatai az elnökválasztás első fordulója után.
Belföld

Romániába érkezhet az excentrikus milliárdos

Meghívta Elon Muskot George Simion.