Szatmárnémeti

Az átutazóknak is lett nyilatkozatuk

2020.11.22 - 19:46

Míg úgy tűnik, országos szinten hajszálnyit talán lassult a járvány terjedése, s a hétvégén hosszú idő óta csökkent az aktív fertőzéses esetek száma, addig Szatmár megyében ezen a hétvégén is rekordközeli megbetegedési adatokat jegyeztek, ugyanakkor a gyógyultak száma sem volt még soha ilyen magas.
A hátunk mögött hagyott héten összesen 955 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak (bő 300 esettel kevesebbet, mint az előző héten), 703-an gyógyultak meg, és sajnos 9-en vesztették életüket a vírusfertőzés szövődményeinek következtében — a megye fertőzöttségi szintje pedig vasárnap meghaladta a 5 ezreléket. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár a régióban továbbra is Szatmárban a legalacsonyabb az esetek száma, a megye fertőzöttségi szintje lassan kikerül az úgynevezett középmezőnyből, és cseppet sem örvendetes módon az élbolyhoz kerül közelebb — ugyanis a szomszédos megyékben egy hét leforgása alatt nem nőtt, hanem csökkent (sőt, Szilágy, Kolozs és Bihar megye esetében jelentősen csökkent) a ráta: Máramarosban 3,13 ezrelék, Beszterce-Naszódban 4,13 ezrelék, a Szilágyságban 4,44 ezrelék (múlt vasárnap még 5,88 volt), Biharban 5,12 ezrelék (5,77-ről), Kolozs megyében pedig 7,06 ezrelék (a 7,56-ról) a fertőzöttségi ráta.

Több a gyógyult, de a beteg és az elhunyt is

Jó és rossz értelemben is rekordközeli számok jellemzik Szatmárt ezen a hétvégén — a megyében november 22-én már 4788 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hétvégén 370 új esetet regisztráltak, az újratesztelt betegek közül pedig 21-nek lett ismét pozitív a teszteredménye.
De nemcsak a megbetegedettek, hanem a gyógyultak száma is tovább emelkedett, elérve a 2603-at, ami azt is jelenti, hogy az előző összesítéshez viszonyítva rekordszámú, 210 páciensnek sikerült legyőznie a kórt — ugyanakkor sajnos a halálos áldozatok száma 59-re emelkedett: az 55 és 79 év közötti, három női páciens a Nagykárolyi Városi Kórház, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében.
Házi elkülönítésben közel félezerrel többen, 2109-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 42 134-re emelkedett, azaz az előző összesítés óta 587 mintát elemeztek, amelyeknek s 66,7%-a lett pozitív.
A petei határátkelőnél az elmúlt 48 óra leforgása alatt 3538 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 318 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat. Szintén az elmúlt 24 órában a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 20 személynek kellett karanténba vonulnia, míg a halmi átkelőnél most sem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Külön nyilatkozat az átutazóknak

A hatóságok újabb formanyomtatványt hoztak létre — ugyanis menet közben rájöttek, hogy akik útjuk során egy vesztegzár alá került településen kénytelenek átutazni vagy azt érinteni, bizony semmilyen saját felelősségre tett nyilatkozattal nem tudják igazolni, hogy csak átutazók.
A legújabb nyilatkozatban a személyes adatok és lakcím mellett nevesíteni kell azon vesztegzár alá került településeket, amelyeken az illető keresztülutazik, illetve fel kell tüntetni az utazás végállomását is, és emellett az utazónak meg kell ígérnie, hogy az ominózus település területén sehol nem áll meg, hanem a kijelölt tranzitútvonalakat használva áthalad rajta. Akárcsak társai, ez a formanyomtatvány is letölthető a prefektusi hivatal honlapjáról (https://sm.prefectura.mai.gov.ro/carantina-satu-mare), és kézzel is megírható — ez esetben viszont tartalmaznia kell a hivatalos nyomtatvány valamennyi megfogalmazását.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Fél mázsa húst koboztak el

Tasnádi és tamásváraljai éttermeket büntettek az élelmiszer-biztonságiak.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.