Sport

Az Astra Giurgiu lett a 98. kiírás bajnoka

2016.05.03 - 09:13

Egy fordulóval a román labdarúgó élvonalbeli bajnokság vége előtt eldőlt, hogy az Astra Giurgiu nyeri meg a 98. kiírást. Vagyis, új bajnokot avattak hétfő este, hiszen a Duna-parti város csapata még soha nem zárt a Liga 1 táblázatának az élén.

Az Astrának egyetlen pontra volt szüksége a Dinamo elleni hazai mérkőzésből, hogy biztosítsa az első pozícióját a táblázatban. Viszont a bajnoki cím sorsa már vasárnap eldőlt, amikor az üldöző Steaua 1–1-es döntetlent játszott a vendég Pandurii Tg. Jiu-val. Így a giurgiui meccsnek nem volt tétje, ráadásul az Astra játékosai már vasárnap este ünnepelték a bajnoki címet. De ráadásként hétfőn 4–2-re verték a vendég Dinamot, így hatalmas fölénnyel zárhatnak az élen. Ugyanakkor említésre méltó statisztikai adat, hogy az Astra a bajnoki alapszakasz 7. fordulójában állt a Liga 1 táblázatának az élére, azóta egyik csapat sem tudta elmozdítani onnan.

A Duna-parti alakulat így történelme során először szerepelhet a Bajnokok Ligájában. Az előző három szezonban az Európa Ligában volt érdekelt, és mindhárom alkalommal kiválóan teljesített: a 2012/13-as szezonban az első selejtező fordulótól a rájátszásig jutott el, ahol a Maccabi Haifa állította meg Daniel Isăilă csapatát, de a következő évben a bejutott a csoportkörbe, miután a rájátszásban kiejtette az Olympique Lyon együttest. A klub vezetői a 2014/15 szezonban ültették le csapat kispadjára a jelenlegi edzőt, Marius Șumudicát, és az ő irányításával is eljutottak a rájátszásig, ahol viszont az AZ Alkmaar jelentette a végállomást. Tehát, az Astra Giurgiu a negyedik nemzetközi szezonra készül, és a BL-selejtező 3. fordulójában csatlakozik a mezőnyhöz.

Az Astra Giurgiu a román labdarúgás élvonalában a 24. csapat, amely elhódítja a trófeát, ugyanakkor a 13. város, ahol bajnokot avatnak. Eddig tíz csapat volt a román élvonal történelmében, amely csak egyszer volt bajnoki aranyérmes, de már egyik klub sem létezik: United Ploiești (1911/12), Bukaresti Română-Americană (1914/15), Prahova Ploiești (1915/16), Brassói Colțea (1927/28), Bukaresti Juventus (1929/30 – a jelenlegi, azonos nevű harmadosztályos alakulat nem az akkori bajnokcsapat jogutódja, a mostani neve: Bukaresti Juventus Colentina), Resicabányai CSM (1930/31), Bukaresti Unirea Tricolor (1940/41), Nagyváradi AC (1948/49), Unirea Urziceni (2008/09), Galaci Oțelul (2010/11 – az alakulat idén ment csődbe).

Labdarúgó Liga 1, 2015/16-os idény, rájátszás

Felsőház, 9., utolsó előtti forduló

Steaua – Pandurii Tg. Jiu 1–1

FC Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 6–1

Astra Giurgiu – Dinamo 4–2.

1

Astra

9

7

1

1

20–7

48

2

Steaua

9

5

3

1

14–7

40

3

Pandurii

9

2

6

1

10–7

36

4

Dinamo

9

2

5

2

9–12

35

5

Viitorul

9

1

2

6

11–18

28

6

Marosvásárhely

9

0

3

6

7–20

22

Alsóház, 9. forduló

FC Botoșani – FC Voluntari 4–2

CSMS Iași – Petrolul Ploiești 1–0

Kolozsvári CFR – Temesvári ACS Poli 5–1

CSU Craiova – Concordia Chiajna 2–0.

1

Craiova

9

5

1

3

11–7

32

2

Iaşi

9

3

4

2

7–5

32

3

Kolozsvár

9

4

4

1

18–5

30

4

Botoşani

9

4

2

3

17–15

27

5

Concordia

9

4

3

2

11–8

24

6

Voluntari

9

3

1

5

9–15

22

7

ACS Poli

9

1

3

5

7–19

19

8

Petrolul

9

2

2

5

5–11

12