Szatmárnémeti

Az aradi vértanúkra emlékezünk október 6-án

2013.09.26 - 08:52

Az aradi vértanúkra emlékezünk október 6-án Szatmárnémetiben is. A koszorúzással egybekötött megemlékezésre idén is a Zárda-templom falán elhelyezett Gonzeczky János-emléktáblánál kerül sor.

 

Szatmárnémetiben is megemlékezést tartanak az aradi vértanúk tiszteletére. „A kivégzettek az összefogás és az igaz ügybe vetett hit tökéletes példái a huszonegyedik században is, és emlékünnepségünkkel erre kívánjuk felhívni a figyelmet évről évre, megmutatva, hogy van bennünk erő, akárki akármilyen akadályokat is gördít elénk” — nyilatkozta Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke; a Kör az RMDSZ-szel együtt idén is főszervezői a megemlékezésnek. A koszorúzással egybekötött megemlékezésre ezúttal is a Zárda-templom falán elhelyezett Gonzeczky János-emléktáblánál kerül sor. Gonzeczky, a budai születésű, ám Szatmárnémetihez ezer szállal kötődő pap egyike azoknak, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukását követő osztrák megtorlások áldozatául estek. Szatmárnémetiben kezdte lelkészi pályafutását, és Hám János püspök megbízásából ő vezette a Zárda-templom építését. Az alig 43 éves papnak azért kellett meghalnia 1849. október 8-án (őt Pesten végezték ki), mert a szabadságharc idején szószékről hirdette Kossuth Lajos kiáltványát, majd később a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt.

Az aradi vértanúk kivégzésének napja az a gyásznap, amely véres betűkkel írta be magát nem csak a magyarok, hanem a németek, lengyelek, szerbek, horvátok és románok történelmébe is. A megemlékezésen imát mond Pallai Béla görögkatolikus parókus, valamint Kiss József református lelkipásztor, majd Póti Eudárd történelemtanár tart rövid történelmi visszatekintést. Ezt követően Kereskényi Gábor RMDSZ-es képviselő és a szatmárnémeti szervezet elnöke, valamint Pataki Csaba szenátor és a megyei szervezet elnöke mondanak beszédet. A megemlékezésen közreműködik a Székesegyház énekkara, díszőrséget áll és a koszorúzást segíti a Dsida Jenő Cserkészcsapat. A szervezők minden megemlékezni vágyót szeretettel várnak a hősök előtti közös, tiszteletteljes főhajtásra.