Vidék

Az APIA folyósítja az előleget

2013.10.18 - 10:55

A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) hamarosan elkezdi a területalapú támogatás előlegének folyósítását. Csak azok kapnak előleget, akiknek rendben van az iratcsomójuk.

 

Jövő hét elején utalják a támogatásra jogosult gazdák számláira a területalapú támogatás előlegét. Hektáronkénti hatvanegy eurót várhatnak 4,462 lejes árfolyamon átszámolva — tájékoztatott Viorel Pintea, az APIA Szatmár megyei kirendeltségének igazgatója. Az előleget minden jogosult megkapja, azok is, akiknél idén ellenőrzést végzett a hivatal. A megye gazdái szeptember folyamán előlegként már megkapták a hátrányos helyzetű vidéken dolgozó és környezetbarát mezőgazdaságot folytató termelőknek járó támogatás hetvenöt százalékát. A maradékot december elseje után folyósítják a területalapú támogatás elmaradt felével együtt. Ugyanakkor megkapják pénzüket az idén terepen is ellenőrzött gazdák. Az ellenőrzés során komolyabb rendellenességeket nem tapasztaltak, leginkább a papíron bejelentett termelőfelület és a valóság között észleltek különbséget. Erre kell a legjobban odafigyelni a jövő évi kérések összeállításánál is. Nem az alaptámogatást jelentő, hektáronkénti mintegy százhét euró felét utalják át októberben, hanem az agrárkörnyezeti gazdálkodási egyes és kettes csomagért — hektáronként százhuszonnégy és ötvennyolc eurós —, valamint a kedvezőtlen adottságú területekért járó — hektáronként százhét eurós — támogatások hetvenöt százalékát fizetik ki. Az igazgató hangsúlyozta, a napokban zajlanak az adminisztratív előkészületek, ami azt jelenti, hogy a kérvényezők dokumentációit vizsgálják át, illetve elkészítik a kifizetési listákat, amelyeket az APIA bukaresti központjába küldenek majd. Figyelembe kell venni, hogy csak azok kapnak előleget, akiknek rendben van az iratcsomójuk. Hosszas folyamatról van szó, naponta több száz személy kérvényét kell átnézni.

 

 

Elek György