Nagykároly

Az anyanyelvű oktatást népszerűsítik

2019.03.05 - 08:27

Két alkalommal is telt ház előtt mutattak be filmeket tegnap Nagykárolyban. A Rákóczi Szövetség kezdeményezésének lényege: a magyar gyerekeket a magyar tagozatra írassák be a szülők.

Két telt házas filmvetítést is tartottak hétfőn Nagykárolyban, a városi színházban. A Rákóczi Szövetség támogatása révén megvalósuló rendezvény célja a magyar tannyelvű iskola választását népszerűsíteni. A kisebbeknek a Szaffi című mesefilmet vetítették le, míg a nagyobbaknak, a középiskola előtt állóknak a Kincsem című filmalkotást.

Mint Szejke Ottilia szervezőtől megtudtuk, a Mozgó Mozi áprilisig több mint száz településre jut el szerte a Kárpát-medencében. Programjában a fiatalabb korosztály számára vetítenek magyar meséket, filmeket az iskolaválasztást tematizáló kisfilmekkel együtt, majd később a nagyobbakat, esetleg a szülőket várják a magyar filmművészet egy-egy emblematikus alkotásával. A vetítések előtt és után színes programokkal és beszélgetéssel készülnek a szövetség munkatársai, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek az iskolaválasztáshoz, hiszen most kell döntést hozniuk arról, hogy iskolakötelessé váló gyermekük számára a magyar vagy államnyelvű oktatást választják. A pedagógusok és a Rákóczi Szövetség tapasztalatai szerint az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás. A magyar iskola jobb érvényesülést jelent, mert több tudást, több ismeretet nyújt, hiszen két nyelvet, két kultúrát tanít. A magyar iskola kialakítja a gyermekek biztos identitását, ami abban segíti őket, hogy szűkebb és tágabb közösségükben is otthon érezhessék magukat. Ezért arra biztatják a külhoni magyar családokat, válasszanak iskolakötelessé váló gyermeküknek magyar iskolát.

A nagykárolyi alkalmakon helybeli és a várost övező vidékről érkező gyerekek vettek részt. Előbb nagycsoportosok, míg a déli vetítésen hetedik-nyolcadik osztályos tanulók. Ma Szatmárnémetiben tartanak hasonló rendezvényeket.

Megyeri Tamás Róbert